MK nemzeti peticio2 1200x150 0228

Bejelentkezés
Frissítve: 2026 Mar 20, 22:06

Elhunyt Neumann Gábor

  • Közzétéve Sport hírek

Hatvanhét éves korában, csütörtök hajnalban elhunyt Neumann Gábor, aki az első szakmai igazgatója volt a Várda Labdarúgó Akadémiának, az utóbbi hónapokban pedig az akadémiai tehetséggondozást felügyelte.

neuman

Nagy szerepe van abban, hogy az utánpótlás-nevelés terén eljutottunk erre a szintre, ahol most tartunk. Magával hozta a korábbról összegyűlt kapcsolati tőkéjét, hiszen szinte egész életét a labdarúgásban töltötte: Nyíregyházán játékos és klubvezető is volt, majd az utánpótlásnevelés felé fordult.

Dolgozott korosztályos válogatott mellett, majd amikor azt a stábot felkérték a felnőttválogatott irányítására, Várhidi Péter szövetségi kapitány segítőjeként is tevékenykedett.

Mindig büszkén mondta, ha találkozott egy-egy korábbi játékosával ­– immár kollégaként –, hogy a tanítványom volt. Nem véletlen, hogy közülük többeket is Kisvárda felé terelt, így aztán most itt, a VLA dolgozói közül sokan gyászolják olyanok, akik emberileg is közel álltak hozzá.

A hét elején még házon belüli véradást szerveztünk azért, hogy hátha visszafordítható mindaz, ami már mégsem…- írták a kisvardafc.hu honlapon

szabolcsfociinfo.hu

További információ!

 

További információ

További információ!

További információ

MK nemzeti peticio2 700x700 0227

vegyeskar