Faragásokban az elmúlt évtizedek korrajza - Baráth Sándor Kristóf munkássága a megyei értéktár kincsei között
- Írta: szon.hu
- Közzétéve Mesterségünk címere
Élnek közöttünk olyan emberek, akik ha ránéznek egy fára, valamilyen figurát, tárgyat látnak meg benne, s a kezük nyomán életre is kell ez a puhább vagy keményebb anyag. A Vásárosnaményban élő Baráth Sándor Kristófban gyermekkora óta él a fafaragás szenvedélye, s a több évtizedes munkásságáért az Emberi Erőforrások Minisztérium oklevelét vehette át a közelmúltban a városban megrendezett vadásznapon.
– Jelenleg egy 250 éves mestergerenda felújítását végzem, s belefaragom Bereg vármegye motívumát is. Általában párhuzamosan több alkotást is készítek, így nemcsak a mestergerendán dolgozom, hanem vájt edényeken is, valamint faragok egy pásztorembert. Van, amit kint a szabadban tudok csinálni, mert satuba kell fognom, amikor pedig már finom munkálatokat kell végeznem rajta, akkor beviszem a lakásba vagy a fűthető műhelybe, s ott folytatom – mondta a szon.hu-nak Baráth Sándor Kristóf, akinek a munkássága immár a megyei értéktár kincsei között is megtalálható.
– A családi visszaemlékezések szerint már gyermekkoromban is mindig késsel a kezemben mászkáltam. Tárgyakat, állatfigurákat faragtam. Olyan dolgokat készítettem, amik hiánycikkeknek számítottak az 1950-es években. Faragtam például éjjeli lámpákat, hiszen pár évvel korábban vezették be a villanyt a községünkbe. A tárgyak készítése később abbamaradt, utána főleg figurákat faragtam. Bár rengeteg alkotásom volt, ennek ellenére sokáig nem rendelkeztem zsűrizett anyaggal. Végül a fafaragó barátaim beszéltek rá, zsűriztessem a munkáimat. Így is történt, 2011-ben a faszobrász népi iparművész címet kaptam meg, rá két évre megpályáztam és elnyertem a fafaragó népi iparművész címet is.
A sótartótól a teknőig
Sokszínűség jellemzi alkotói tevékenységét. Készít nagy méretű épületdíszítő faragásokat, emlékoszlopokat, fejfákat is. A keze nyomát őrzi az az emlékoszlop is, ami a gergelyiugornyai általános iskola kertjében látható, s ami a két település, Gergelyi és Ugornya egyesítését jelképezi. Fejfái a gergelyiugornyai, cégénydányádi, hajdúböszörményi temetőkben láthatók. A Beregi Múzeumban jó tíz éve állandó kiállítás keretében tekinthetőek meg a munkái, a gyűjteményt felajánlotta a múzeum javára.
– Minden fának megvan a maga helye és szerepe. Nagyon sok vájt edényt készítek a sótartótól a teknőig, csakhogy éreztessem a méreteket. A vájt edényekhez a fűzfa a legjobb, azon belül is a vörös fűzfa. De szeretem a fekete nyárfát, ami kerti bútornak nagyon jó, sok asztalt és széket készítettem már belőle. A szobrok általában hársfából és diófából készülnek.
– Kezdetben az szórakoztatott, hogy mi mindent tudok megjeleníteni fából, mi mindent tudok kihozni belőle. Ha elkészültem egy-egy tárggyal, büszke voltam, hogy meg tudtam csinálni. Ma meg már ott tartok, hogy amit csináltam öt évtizeden keresztül, az tulajdonképpen lenyomata az elmúlt időnek, a parasztság életét és mindennapi kétkezi munkáját tükrözi vissza, hiszen én főleg a parasztsággal és a halászattal foglalkoztam. Akaratlanul is, de megörökítettem az elmúlt évtizedek korrajzát a faragásaimmal – tette hozzá a Magyar Kultúra Lovagja.
