Péter Juli: Kiskarácsony, nagykarácsony ...

Ha visszapergethetném az IDŐT, a régi , gyermekkori KARÁCSONYOK hangulatát szeretném újra érezni. Azt  a VÁRAKOZÁST, amely akkor, 60 évvel ezelőtt éreztem.

Édesanyám az 1950-es években is képes volt a semmiből csodát varázsolni. Az Anyák, már csak ilyenek! Kezdődött a kis horgolt Jézuskák, díszek készítésével. Csodálatos csillagot tudott varázsolni!

Az ennivalóval, nem volt olyan óriási baj, mert a szegény paraszti élet mellett volt  baromfi,és egy-egy hízócska is. Édesapám minden évben kapott az erdészektől fenyőfát. Nem nagyot, mi inkább a jelképet szerettük benne. A fenyőfára mindig volt : dió, alma...

Egész évben "megbecsültük", ha valahogyan szert tettünk sztaniol papírra,vagy krepp papírra. Tudtuk, hogy Karácsonyra, nagyon kell majd nekünk!

A téli táj varázsa, gyerekkorom óta fogva tart. A TÉL, még igazi tél volt! Általában félméteres hó, -10-12 fok hideg. A hóval vastagon borított fák, a falu hófehérsége, a csend, a friss levegő, ma is itt van velem. Amikor nagy pelyhekben hullt a hó, vettük a lapátot, a vessző seprűt, hogy idejében járható utat csináljunk magunknak a jószágokig. S az igazi, a járda takarítása volt, ami csak letaposott föld volt a kerítések tövében.

Jókat beszélgettünk a szomszédokkal, ereszkőztünk a szánkókkal, s mi, gyerekek: imádtuk a hógolyózást! A fiúk szokása a lányok mosdatása volt, ami roppant kellemetlen volt .....Brrrrrrrr! Ma is beleborzongok! Havat vettek a kezükbe, s azzal dörzsölték a lányok arcát. Ettől még kellemetlenebb volt, ha a havat, a nyakunkba tették...Ezért kellett nekem, igen korán megbírni a szomszéd fiúkkal, hogy eszükbe ne jusson, engem megmosdatni, a jég hideg hóval... Néha azonban, túlerőben voltak...

A táj azonban kárpótolt minden kellemetlen havas élményért. Az apró házak füstölgő kéményei, az esti szürkületben szállingózó hó látványa , a fák vastag ,hófehér ruhája.
Csilling, csilling...paripák jöttek, nagy szánkókat húztak maguk után!  Mi gyerekek felkérezkedtünk, és száguldoztunk a gyönyörű ,téli tájon. Felejthetetlen gyermekkori élmény!

A legizgalmasabb a szaloncukor készítése volt. Természetesen, nem üzletben vettük, mert arra nem futotta. Volt egy tündéri Keresztanyám, SZALMA GÁBORNÉ, Teruska néni, aki fantasztikus szaloncukrot tudott készíteni. Én még olyan kicsi voltam, hogy éppen csak ráláttam az asztalára, amin készítette  a finomságot. A készülődést is szerettem, meg édesség-maradék is lett bőven...  Később, már tudtam, hogy Keresztanyu, miből varázsolja a szaloncukrot.

" Egy félkiló kristálycukrot 2 dl vízzel főni tette. Lassan átlátszó, hólyagos lett. Ekkor Keresztanyu a hüvelyk és a mutató ujját vízbe mártotta,a kanálról csippentett egy kicsit, s mindig meg tudta állapítani, hogy mikor lett kész." Ezután ízesítette. Csak kétfajtát tudtunk kávésat és vaniliásat. Egy kis vajat is tett bele, majd a gyúrótáblán kisimította.

Most jött el az Én pillanatom! Volt egy kis FORMÁJA, azzal szaggatta ki a cukrokat, megadva az alakját. Akármennyire ügyes volt, valamennyi maradék képződött a művelet után.
Ez, mindig az ENYÉM volt. Tányérra tette nekem, s kérte, hogy ne egyem meg egyszerre mindet. Meg is ígértem,.......de a csábítás nagy volt !

Amikor kihűlt Édesanyámmal hazavittük, s elővettük az egész évben gyűjtött sztaniol papírokat. Előbb krepp papírt vágott díszesre, majd rákerült a cukorra a fényes papír is.
Szentestén feldíszítettük a fenyőfát, s vártuk a kántálókat. Mindig nagyon sokan jöttek.
Felcsendült az ének  téli éjszakában:

"Mennyből az angyal lejött hozzátok, pásztorok, pásztorok,
hogy Betlehembe sietve menvén, lássátok, lássátok!
Istennek fia, aki született jászolban, jászolban,
ő leszen néktek üdvözítőtök valóban, valóban.
Mellette vagyon az édesanyja, Mária, Mária,
Barmok közt fekszik, jászolban nyugszik szent fia, szent fia.
El is menének köszöntésére azonnal, azonnal,
Szép ajándékot vivén szívökben magukkal, magukkal.
A kis Jézuskát egyenlőképpen imádják, imádják,
a nagy Úristent ilyen nagy jóért mind áldják, mind áldják."

Kellemes Karácsonyt kívántak a családnak hangos szóval, mi meg beinvitáltunk Mindenkit.
Lélekmelegítésként ittak egy-egy pohár bort, vettek a pogácsából, a bejgliből, s már mentek is tovább, mert sok háznál várták őket!

Zengett a kis falu a kántálók csengő hangjától. Szép volt! Gyönyörű! Elmaradhatatlan ! Ettől volt igazi a Karácsony! 

Péter Juli