Az ismeretlen Váci Mihály

Sokáig nálam is félreértés és tájékozatlanság volt Váci Mihály életműve körül. A félreértés magyarázata a Váciról még életében rajzolt hivatalos kép volt, amit sikerült az emberek nagytöbbségével, így velem is elhitetni. Aztán nemrég olvastam bele Váci Mihály: „Lobogó Jegenyék” című kötetébe, ami tartalmazta 1956-os ismeretlen naplóját is.

Ratkó József Váci Mihály halálakor az alábbiakat írta: „…meghalt Váci Mihály, a szegények hatalmáról éneklő költő, […] Szabolcs-Szatmár ismét csak árvább lett, legjobb emberét, legelső emberét veszítette el. […] Versei tiszták, a paraszt szívével, szándékával együtt dobbanók.” Váci azon kívül, hogy a szegények költője volt, költője volt a magyarságnak is.

2004-ben került a nyilvánosság elé az 1956-os forradalom napjaiban írt 16 oldalas naplójegyzete, amely szerint a forradalom lelkes részvevője és átélője volt. Október 23-án feleségével együtt részt vett a tüntetéseken. A Petőfi-szobornál Sinkovits Imre szavalata [Petőfi Sándor: Nemzeti dal] utáni pillanatokról így írt: „Csak a Petőfiék-lánggyújtotta tömeg érezhette azt, amit mi. Mindenki esküre emelte kezét és felujjongva, megrészegülve a szabadság első leheletétől, ami hosszú évtizedeken át nem volt levegője a magyar égboltnak, megrészegülve a nagy, mámorító merészségtől, hogy mit merünk, és hogy megmerhetjük mindezt, ha akarjuk és ha van bátorságunk.” Aztán november 4-én feleségével sírva hallgatták Nagy Imre utolsó rádióbeszédét.

A forradalom leverése után nem sokkal viszont az új rezsim Aczél György által fémjelzett kultúrpolitikai vezetése Váci tehetségét, a széles közönség számára befogadható versstílusát felismerve a „szocializmus építése” költőjének választotta ki, pedig ő csak a szegények költője volt. Sohasem volt a rendszer kiszolgálója, hiszen verseinek harmada meg sem jelenhetett sehol, mert bátran fel merte vállalni a magyar nép forradalmainak örökségét. Számára 1956 mindig is forradalom volt, a szegények forradalma.

Az utóbbi két évtizedben kiadott 1956-os emlékkönyvekben hosszan sorolják a forradalom és a megtorlás időszakának verseit, de Váci Mihály költeményei közül egyet sem említenek meg, pedig a hatvanas évek dereka és a nyolcvanas évek eleje között Váci Mihály nem a hatalom embereinek írta verseit, hanem az egyszerű olvasónak.

Váci Mihály 1924. december 25-én született Nyíregyháza-Ókisteleki szőlőben, azaz a nyíri tanyavilágban. 1934-ben magyarosította nevét Vitálról Vácira. A tüdőbetegséget már gyermekkorában elkapta, szívbetegsége mellett pedig egész életében magas vérnyomással küzdött. A szegénységből való kitörés vágyával Nyíregyházán tanítóképzőt végzett, majd egy beregi tanyasi iskolában tanított. A második világháború idején segédszolgálatos [1939.évi II tc. alapján a fegyveres szolgálatra alkalmatlan fiatalok fegyver nélküli szolgálata] katona volt, a háború után kollégiumi igazgató lett. Az ötvenes évek közepétől irodalmi pályája gyorsan ívelt felfelé, de sose szakadt el a legnehezebben élők gondjaitól.

1970-ben kulturális delegáció tagjaként Vietnámban tartózkodott, amikor váratlanul, agyvérzés következtében Hanoiban elhunyt. Mindössze 46 éves volt. A nagy hőség veszélyes volt a magas vérnyomással küzdő szervezetének. „Annak a költészetnek lesz becsülete a történelem előtt, amelyik kifogyhatatlan erővel szólt a lemaradottakról. A költő soha nem pártolhat mást, csak a segítségre szorulókat, s amíg ilyenek lesznek […] addig csak az őket pártoló költészet lehet időszerű. Én, míg a legnagyobbat szeretném elérni, meg akarok maradni a legkisebbek között, köztük, velük,érettük.”
Ez a vallomás a Hungária kávéház asztala mellett, önkéntelenül összefoglalt, de következetesen vállalt ars poeticája lett.  Váczi szándékosan játszott az életével, mert az volt a véleménye, hogy „Mindegy hogy hány év is adatik; az a fontos, hogy ameddig él, mit csinál, mit ír és kinek ír…”

Egyesek szerint Váci Mihály költészete iránt már nincs érdeklődés, ám a jó vers az jó vers, bárki írta is. Sinkovits Imre a nemzet színésze például több Váci-verset tartott műsorán az utolsó percekig. Például az „E földet hogy szeretem!” címűt: