Ratkó József - a költő, aki soha nem ért révbe

Személyesen is találkoztam Ratkó Józseffel, amikor a 70-es évek legelején a fehérgyarmati Gimnáziumban író-olvasó találkozón vett részt. Akkor vásároltam meg és dedikáltattam is vele a „Fegyvertelenül” című kis kötetét. Azóta gyakran elővettem ezt a könyvet, hogy újra olvassam a verseit. 

Ratkó József 1936. augusztus 9-én született Pestszenterzsébeten, később Budaörsön laktak. Édesapja halála után 1948 és 1949 között „lelencként” Vámosmikolán, Sándorfalván, Budaörsön, Miskolcon, Parasznyán, Putnokon, Erdőbényén, Hajdúhadházon, Tiszadobon és Nyíregyházán volt nevelőszülőknél, általános iskoláit is ezeken a helyeken végezte. 

Önéletrajzában így vall magáról: „voltam lelenc, gyermekvárosi polgár, eltanácsolt egyetemista. Dolgoztam állami gazdaságban, OTP-nél, borpincészetben, voltam segédmunkás az Építéstudományi Intézetben, tanítottam Csepelen és Berkeszen, voltam újságíró Nyíregyházán, s Nagykállóban könyvtáros.” Ezért aztán nem véletlen, hogy József Attilát választotta művészetre, emberségre, a szegények szeretetére nevelő mesteréül. 

József Attila és Ratkó József között a fő hasonlóság a proletár származásból ered. A hányattatásokkal teli gyermekkort mindkettőjüknél további csalódások is tetézték. Tehát a sors hasonlósága eredményezte József Attila és Ratkó József verseinek hasonlóságát.

Pedig a két költőnek csak a gyermekkora volt hasonló.

A két költő verseit összehasonlítva megállapíthatjuk, hogy Ratkó sohasem másolta József Attilát. 

1964 derekától felnőttként visszatért kamaszkora meghatározó világába, Szabolcsba, a nagykállói könyvtár igazgatójának, ahol aztán élete végéig maradt. Csak Magyarország peremvidékét láthatta, annak hétköznapjait élhette, s tapasztalhatta. Szabolcs-Szatmárra értette az elmaradottságot is: „Azt mondják, készül a jövő. / Jöttment szelek erről gagyognak. / Isteni rendelés szerint itt csak / a csillagok ragyognak.” [Üzenet] Gyakran idéztem ezt a versét a katonai főiskolán társaimnak, és amikor oda jutottam, hogy „…itt csak a csillagok ragyognak…” jelentőségteljesen a váll-lapomon lévő csillagra mutattam. Erre mindig derültség volt a válasz. 

Ratkó József édesapjának testvére, Ratkó Anna [Bíró Károlyné] 1949 és 1953 között volt népjóléti, majd egészségügyi miniszter. Róla kapta a nevét a korszak. „Asszonynak szülni kötelesség, lánynak szülni dicsősség!” Ez volt Ratkó Anna nevével összefonódott, 1953. február 8-án kiadott népességszabályozási rendelet jelszava. 

Ratkó József „Kis ars poetica” című versének sorai gyakran jutottak eszembe mikor egy beregi kis falu, Vámosatya monográfiáját írtam: „Káromkodások, vasgyúró kalapácsok, szerszámszívű és földszívű szántóvetők, kovácsok között nőttem fel, végül is avégre, hogy szép szót helyettük találjak a kőre, a tücsökre, az égre.” Így most életem alkonyán én is a falusiak helyett kerestem szép szavakat. Bár én nem voltam költő, de mint történésznek az írás lett a kenyerem.

Gyakran mondják valakiről, hogy révbe ért. Ratkó József soha nem ért révbe! Mint ahogy akkor ott Fehérgyarmaton is kifejtette: „a tudós csak egy szeletét vizsgálja a világnak”. A gondolat másik felét már mi is tudtuk: a költő, mint ahogyan ő is, az egész világot vizsgálja.