Jusztus Józsefné: Holtvágányon - 2. rész

Az intéző úr oda lépett a vetőgéphez, beletúrt a kezével a gabonába, majd végig nézett a vetésen.

Elég egyenletes, szép vetés, mondja, és közben Borist nézi, majd átdöfi a szemével. A lány szinte remeg, elpirul és átmenne a másik oldalra, de rászól az intézőúr: - Mit félsz, nem eszlek én meg! Különben választhatsz, vagy okosan viselkedsz velem szemben, vagy még a tanyából is ki fogsz menni magadtól! Mehetsz a városba szolgálónak, azt hiszed ott jobb sorsod lesz? Megtehetem, hogy könnyebb munkára állítalak, a napokat is én jegyzem, ír a penna így is, meg úgy is, kis hülye, buta liba!

  Gondolkozz, de ne soká, mert hiszen nem csak te vagy egyedül, más örülne ilyen ajánlatnak, te bolond!                                                                                                                    

   Már jó messze járt a lóhátán az intéző, de még mindig a fülébe zúgott Borisnak az a szó, hogy viselkedj okosan. Tudta mit jelent! Mi tévő legyen? Kihez forduljon, hiszen itt atyaúristen az intézőúr, ki mer azzal szembe szegülni? Keservesen teltek a napok. Ez idő tájt nősült meg a bátyja is Laci, de ott maradt a tanyán. Az uraság kastélyában és kertjében dolgozott, mint kertész, de volt ő egyben inas is, futár is, ügyes volt, szerette is az uraság. Igaz, hogy igyekezett még a gondolatatát is kitalálni. Az intézőúr betartotta ígéretét, csak az alkalmat kereste és, pár nap múlva ismét zaklatta Borist az ajánlatával. – Nos, mit gondoltál? Volt idő rá, nem?     Boris csak hallgatott, lesütötte a fejét, még a lába is remegett. Tudta, most már nem bújhat ki a válasz elől. Hallgatását az intéző nyers szavai törték meg… - Idefigyelj, Boris, azaz, hogy Boriska! Most ne válaszolj, tudod, te mit várok tőled, okos lány vagy te, igaz- é? Az legyen a válaszod, hogy holnap fel mégy a magtárpadra zsákot válogatni, sokat kirágott az egér, azokat majd meg is kell javítani. Már csak könnyebb munka az, mint a szőlőben kapálni, kötözni?  Az intézőnek szép korbácsa volt igaz nem csak díszből viselte. Most csak a levegőbe csapott vele egy nagyot, és elvágtázott a lóháton. Még visszanézett, szinte hangsúlyt adva iménti szavainak.

   Boris is haza ment, de úgy forgott vele a világ, alig látta az utat a házig. Elhatározta, hogy elmondja az anyjának. Az éppen a malacok körül tevékenykedett a ház mögött a disznóólnál, amikor mellé lépett Boris, ahogy ránézett, a szemére csúszott kendője mögül, rögtön látta, hogy valami baja van Borisnak, meg is kérdezte: - Mi bajod van lyányom, beteg vagy? – Bár inkább az lennék,- mondta sírva Boris. Bár születtem volna halva, mert én ezt élve úgysem bírom ki! – de már annyira sírt, hogy szólni sem tudott. – Mi van veled, ki bántott, szólj már!- Boris csak sírt- sírt, csakúgy rázkódott. Az anyjának balsejtelme támadt. – Csak nem az intéző mondott valamit? – De igen, holnap a padra küld zsákot válogatni, egyedül. Sírt tovább!

   Az anyján is úrrá lett a gyűlölet, a lánya sorsa miatti félelem és most már ketten sírtak… - Hogy az Isten nyuvassza meg ezt a rohadt életet, hogy a szegény még a testével sem szabad! Hogy a lova tapossa halálra a piszok fajtáját! S mondta volna még az áldást az intézőre, meg az egész világra, de tudta, ezzel ugyan mit se segít a saját bajukon. Tudta, hogy tehetetlenek az intézővel szemben, mert volt már rá példa, hogy állt bosszút egy egész családon. A szemét törölgette a surcába és mind a ketten csak hallgattak, várva, hogy a másik szóljon valamit, valami megoldást. - Mondja, meg mit tegyek anyám, mert én elemésztem magam! El én, bizony Isten!  (folytatjuk)