Jusztus Józsefné: Holtvágányon - 3. rész

  Az anyja átölelte lányát, mint aki nagy út előtt búcsúzik, sírva szorította magához és csak annyit mondott:

- Nem tehetünk semmit lyányom, mi csak egy porszem vagyunk. Ha el mégy a tanyából, akkor sem vár rád más élet, itt legalább köztünk vagy. És fájó, vérző szívvel, de kinyögte: - Menj zsákot válogatni, majd csak lesz valahogy? ? Fejét elfordítva, csak nyelte, nyelte befelé folyó könnyeit, mely egész testét égette, mardosta a tehetetlenség miatt. Boris a szobában, vagyis a belsőlakban aludt a húgával egy dikón, a szülők meg a konyhában. Csak forgolódott, kínzó gondolatok kergették egymást a fejében. A fiúja katona, már a közös jövőjüket tervezték, hogy ha leszerel össze akartak házasodni. Hogy kerüljön úgy már ezután a szeme elé, mit mondjon majd neki? Bele lehet ebbe őrülni!

   Másnap a munkakezdéskor már ott volt az intézőúr, félszemmel Borist kereste, merre veszi az útját. Nos, most dől el, gondolta a darutollas kalap alatt! Boris látta, hogy őt nézi, és elszántsággal, de tele gyűlölettel elindult a magtárba a padlásra. Minden porcikájában reszketett, alig bírt egy üres zsákot odébb lökni. Egyszerre csak ráköszön hirtelen az intézőúr: - Jó napot kislány, megy a munka? – és közelebb ment Borishoz. – Tudtam én, hogy okos lány vagy te Boriska. Azzal kapta a lány derekát és dulakodni kezdett vele a zsákokon, de az tudni való ki lett az erősebb, ki lett a győztes! Nem Boris! Hogy mi zajlott le a megalázott, kétségek közt vergődő lelkében, azt elmondani nem lehet, nincs arra szó! Amikor magára hagyta az intézőúr a padláson, még abban reménykedett, hogy hátha csak ennyit akart, megmutatni, hogy itt ő az úr, a hatalmas, az ellenkezést nem tűrő. Sajnos nem így lett!

Eleinte még sikerült eltitkolnia, de végül is csak fényre került a dolog, annál is inkább, mert az intéző egyáltalán nem csinált belőle titkot. Úgy hogy megtudta a felesége is, és ott szidta, gyalázta szóval Borist, ahol csak tudta. Borisék családja is olyan lett, mint a felbolydult méhkas. A bátyja felpofozta, az apja káromkodott, ő meg sírt, hiszen mást már nem tehetett.

Egyik napon a tanya alatt az úton szembe találkozott az intéző a Boris bátyjával. Amaz lóháton volt most, emez csak gyalogosan. Amikor egy irányba értek, köszönés helyett azt mondja Laci: - Álljon csak meg intézőúr! Az intézőt meglepte az a tisztességes hang. De megfogta a lova gyeplőjét és megállt mondván: - Talán köszönnél előbb! Mit akarsz, velem csak az irodámban lehet beszélni, de ott is, csak ha megengedem! Ki a szóval, büdös bugris fajzat! - Hát csak azt akarom mondani, hogy Borisnak hagyjon békét, magának is van családja, ne tegyen mindenkit tönkre. Látja, hogy Boris bele van betegedve ebbe a gyalázatba, de a maga felesége úgy fogy naponta, mint a hold. Hát nincs magában lélek, nem tud parancsolni az indulatának? Dolgozna csak, úgy amit más ember, az erejét nem itt fitogtatná! , - mondta volna még tovább is, de az intéző válasz helyett hatalmasat csapott feléje a korbáccsal. Szerencsére a ló megugrott, így nem érte Lacit a korbács. – Azt még megmondom, ne találkozzon velem egyedül fél helyen, mert egyikünk ott marad, azt a betyár Istenét a vadkan fajtájának!

  Az intéző elvágtatott, Laci is ment feldúlt lélekkel hazafelé és azon gondolkodott: Bármit is csinálok, a dolgon már nem változtatok, de én nem akarok ezzel az aljassal mindennap találkozni, mert nem lesz jó vége, csak én járhatom meg. Elköltözöm innen, hogy még a hírét se halljam. Szándékát elmondta a feleségének is. Még várt pár napot, hogy érlelődjön benne a gondolat, és mikor felment az urasághoz dolgozni, kihallgatást kért mondván, hogy nagy baja, nyomora volna. Az úr szerette Lacit megbízható, értelmes ember volt. Nem is az irodában a szobájában hallgatta meg. – No, gyere csak beljebb, és mondd, el mit akarsz, csak nincs valami baj? - De van, nagy baj van, nagyságos úr, tessék engem elbocsátani, el akarok innen költözni. Nem akarom, hogy a börtönbe kerüljek, mert csak az lenne a vége! Hiszen tudja a nagyságos úr, hogy az intézőúr, meg a Boris…

  - Tudom, nem is helyeselem, de mit tehetek én ebben az ügyben? Mert ugye Boris már nagykorú ebbe még a törvény se szól bele. Az intéző meg jó szakember, szükségem van rá. Kinézett az ablakon, hosszan gondolkodott. Hm, közben nagy füstöt eresztett a szivarjából, és azt mondja: - Figyelj csak ide Laci! Én tőled nem akarok megválni, mit szólnál hozzá, ha átköltöznél a másik tanyámra, az elég messze van ide, a többivel meg ne törődj! (folytatjuk)