Traktor a házunkban

Egyszer gyermekkoromban  1955-ben, igencsak veszélyben volt  a családom élete. Egy traktor  a házunk hátuljába hajtott. Aki ismerte  a szülői házunkat  ezekben az években, igen csak elcsodálkozott, hogy életben maradtunk!

Egy nyári vasárnap délben, éppen az ebédhez készülődtünk. Édesanyánk, Édesapánk, a Testvérem Borika és Én. Borika 13, én 6 éves voltam, azon az őszön lettem iskolás.

Ettük a finom húslevest, amikor felálltam a kisszékemről, és menni akartam a kedvencemért, a hagymás zsírral összetört krumpliért, amit a főtt hússal akartam megenni. Óriási robajt hallottunk, hosszú percekig: dübörgött a kicsi házunk, csattogás,  felismerhetetlen zajok, püfögés, majd egy óriási robaj.

-Édesapánk ülve mondta,mert nem volt ideje felállni:
- Földrengés!!!
Édesanyánk rémületében is kiáltotta:
- Kifelé az udvarra!

Igen ám! De senkinek nem engedelmeskedett a lába, senki sem tudott mozdulni sem. Egy kicsi halkulás után újra felerősödött minden zaj, csak most már közvetlenül a hátunk mögött! Földbegyökerezett lábbal, halálosan rémülten álltunk.

Mégis Édesapánk tért először magához, s ahogyan már hátulról hallotta csörgést, zúgást, futva fogta meg a kezünket, s húzott kifelé a lakásból. Édesanyánk utánunk. A tányérokat szanaszét dobva a kezünkből rohantunk ki a  házunkból... Kint a kapu felé néztünk, s láttuk, hogy a kis deszkakapunk diribdarabban, az udvaron sok minden szanaszét.

Mentünk a dúlás után, amit utána láttunk, az meg elképzelhetetlen volt!

 A  Csatári Sanyi bátyámékkal közös kutunk betongyűrűje több darabban, s az ő udvaráról egy ember teste  csüng a kútba! A feje, válla a kút fölött, teste a Sanyi bátyánk udvarán. Én egy tapodtat sem mertem Borikával tovább menni. Akkor már Sanyi bácsi is kinn volt az udvaron. Édesapánkkal megragadták a férfit, messzebb vitték a kúttól. Megállapították, hogy :ÉL !!!

Mozogni nem nagyon tudott, a feje és a keze vérzett is. De lélegzett, élt. Vízzel paskolgatták, ébresztették, majd nagyon hamar megállapították, hogy tökéletesen: részeg... Nem is kicsit... Akkor látjuk, hogy a férfiak mennek a kapu felé. Akkor már merészebbek voltunk, s mi is mentünk utánuk.

A házunk oldalában egy TRAKTOR!

Csak azért nem jött be teljesen a házba, mert Sanyi bácsinak ott volt pont egy jókora akácfája. Az akácfa törzse, felfogta a traktor egyik kerekét. Így, csak egy kerék nyomódott a házunk oldalába. Hozzánk, bennlévőkhöz egy méter távolságra.

Abban Édesapánk és Sanyi bátyám megegyeztek, hogy lehetőleg, nem jelentik az estet a Hatóságoknak, mert az nagyon rossz lett volna a traktorosnak. Hagyták pihenni, közben értesítették a  testvérét. Jött is hamar, s együtt nézték meg, hogy mi is történhetett? Azt láttuk, hogy ittasan vezethette a Hoffer traktort.

Valamilyen ok miatt, ráfordult a hidunkra. A ház mögött, balra kapta a kormányt, de megállni nem tudott.Nekiment a kútnak.Annak letört a felső kútgyűrűje. Ő leesett a fülke nélküli traktorról, szerencsére, nem a kútba. Egyenesen a Sanyi bátyám házát megcélozta a traktor, immár sofőr nélkül, ott útját állta egy óriási malomkő, még egy balkanyar, s irány a Csatáriak kapuja!

De nem odaérkezett meg, hanem a kapu előtt még egy kanyar, s erővel neki, az amúgy se erős kis házacskánknak. Ha nincs ott az akácfa, egy család sorsa eldőlt volna... Így, megmenekültünk.... és szüleim, és a szomszédok jóvoltából a traktoros is!

Hamar dönteni kellett, felgyorsítani a házunk építését, mert nem nagyon mertünk már benne élni... Eladni a kis tehénkét, vályogot venni, palát, stb...

1955. szeptember 5-én elkészült a terv. Egy hónap múlva jogerőre emelkedett. Összefogtak a szomszédok, a rokonok, a jó ismerősök. Télére rajta volt a tető is. A befejezés tavaszra maradt.

Sokan, nagyon sokan segítettek az építkezésnél. Fiatalok, idősebbek. Felsorolni sem lehetne!

Egy ember azonban szinte minden nagy munkánál ott volt. Nem győzte köszönni a családnak, hogy megmentettük az életét és a megélhetését is. Mindenben számíthattunk rá.Édesapámnak mindig hálás volt.

A családom azonban sosem felejtette el, hogy volt egy dübörgős, zajos, traktorral fűszerezett vasárnapi ebédünk...

Péter Juli