50 évesen is lehet új életet kezdeni

Viscsákné Herka Ilonával és Édesanyjával ismeretségünk egy évtizeddel ezelőtt kezdődött. Mindketten a beregsurányi nyugdíjas klub tagjai voltak. Édesanyja ma is 81 évesen élvezi e közösséget.

Több évig nem tudtam az okát, hogy Ilike miért vált meg a közösségtől. Zenekarban több hangszeren is játszott, énekelt, amit mindenki nagy élvezettel hallgatott, táncoltunk zenéjére. Az interneten keresztül találtunk egymásra. Ekkor tudtam meg, hogy miért vált meg a nyugdíjas klubjától és a zenekartól. Ilike engedélyével megosztom a történetüket:

2013-ban a magyarországi megromlott életkörülményeik és a megélhetés reményében döntöttek úgy, hogy külföldön próbálnak szerencsét. Bár tudták, hogy 50 éven felül ez nagy kihívás, de még mindig jobb, mint az otthoni kilátástalan körülmények. Nem támaszkodhattak az idős Édesanya kis nyugdíjára, nekik pedig nem volt jövedelmük ahhoz, hogy a deviza adósságból valahogyan kikeveredjenek. Hollandiára véletlenül esett a választásuk.

Egy ismerősük korábban dolgozott itt, ő ajánlotta, hogy van munkalehetőség, aki akar, dolgozhat, legyen akár 50 éves is. Csak annyi pénzük volt, hogy a régi saját autójukat megtankolták odáig és kb. 100 euró, és a legszükségesebb dolgok, amik a kis autójukba befértek. Mindhárman mentek,Viscsákné Herka Ilona, a feleség, Viscsák László a férj és Pető András a fiúk.Az Édesanyáiktól és testvéreiktől való búcsúzás fájdalmas pillanatában még nem gondoltak arra, hogy milyen messze van a viszontlátás.

Észak-Hollandiába, egy kis településre Lutjebroekba érkeztek meg, ahol aztán szembesültek az igazi nehézségekkel.Nem beszélték a nyelvet, nem volt szállásuk és nem találtak munkát. Egy lengyel idős bácsi segítségével szálláshoz jutottak, ő maga fogadta be őket. Fél évig laktak nála, pénzt nem fogadott el, azt mondta majd fizetnek, ha már lesz rendes állásuk.

Eleinte csak alkalmi munkák adódtak, de nekik ez is nagyon sokat jelentett. Kölcsönkapott telefonról tudtak hazatelefonálni, és beszélni Édesanyával, akit megnyugtattak, hogy minden rendben van. Bár ez közel sem volt így, de hallhatták a hangját, ami megédesítette a szívüket és erőt adott a folytatáshoz.

Aztán összejött egy utazásra való összeg és végre két csodálatos hetet tölthettek otthon szeretteikkel Beregsurányban 2014 novemberében. A búcsúzás ismét fájdalmas volt, de érezték és tudták, menniük kell, hiszen egy jobb élet reményében hagyták ott családjukat és hazájukat.

Jelenleg is dolgoznak mindhárman, szépen berendezték a lakásukat, autót tudtak venni mindhárman. Édesanyjukat támogatják. Elröpült ez a négy év, kitartásuk meghozta gyümölcsét biztonságban érzik magukat és hála a Jó Istennek egészségesek. A szívük mégis fáj, s amikor beszélgetünk skypon, látom könnyes szemüket. Sajnos csak négy alkalommal tudtak haza jönni a 4 év alatt, s egyetlen Karácsonyi Ünnepet sem tudtak eltölteni a szerető Édesanyával, akinek minden álma és kívánsága, hogy a szeretet ünnepén boldogan ölelhesse magához gyermekét és családját.

Kérdezhetné bárki, mi volt és mi az akadálya, hogy nem mennek haza Karácsonykor?Nem anyagi okai vannak, hanem mert ilyenkor nem tudnak szabadságra menni, alkalmazkodniuk kell a munkahelyeikhez. Mostanra berendezték ottani életüket, és megvalósították álmaikat, mely nem kevés lemondással járt, de elérték azt, amit sajnos otthon évtizedeken keresztül nem sikerült.

Az egyetlen fájó pont az életükben, a távolság, melyet sajnos még a szeretet sem tud leküzdeni. Elvesztettek sok barátot, de tudják, hogy ott, abban a csendes beregi kis faluban egy Édesanya szíve értük dobog, és esti imája értük szól a Jó Istenhez.

Mint említettem az internet segítségével mindig igyekeztem közelebb kerülni hozzájuk, közvetítettem az érzelmeiket, hírt adtam az Édesanyáról. Sok fényképet küldtem róla és beszéltem nekik. Sok-sok szeretettel vittem és mutattam a róluk készült fotókat, hogy mindig láthassa őket, s nyugodt legyen, hogy jól vannak a messze távolban. Így volt ez az elmúlt napokban is, amikor a beregsurányi nyugdíjas klub meghívására érkeztünk nyugdíjas társaimmal együtt.

Boldogan, elérzékenyülve nyújtottam át az Édesanyának a messze földön, Hollandiában élő családjának fényképét, melyet szívéhez szorította, mondván, -drága Ilikém, nagyon szeretlek, boldog vagyok, hogy így is láthatlak benneteket.

Megnyugodtam. Ugye milyen érték a Szeretet, melyet adni és kapni a legjobb érzés a világon.

Sápi Istvánné, Erzsike