50 éve költözött át Nemesborzova harangtornya a Szentendrei Skanzenbe
- Írta: szon.hu
- Közzétéve Érdekességek
Hát elment a nemesborzovai fatorony. Lebontották – éppen ideje volt, mert mint kiderült, nem bírta volna sokáig - írta meg a Kelet Magyarország 1971 április 9-én
Fotó:mandadb.hu
A legöregebb szatmári fatorony volt. Aki tudta, hol van, és kinézett a botpaládi autóbusz ablakán, egy szempillantásra észrevette Mánd és Vámosoroszi között. Lebontása dicsérete a magyar műemlékvédelemnek, a múzeumi szorgalomnak és a történelmi múlt megőrzésére irányuló buzgalomnak.
A legkisebb szatmári falu, Nemesborzova 145 lakosa aligha tudta volna megmenteni a pusztulástól. Pedig ez a kis fatorony a büszkeségük is volt. Háromszáznál több évig állt a kis falu főterén. A leghitelesebb adatok szerint 1668-ban emelték ismeretlen, remekelő ácsok, Erdőhát tölgyfáinak művészei. Van szebb fatorony is: például a nyolcszögletű kölcsei, vagy a karcsú, most már téglafallal védett fehérgyarmati. De amelyik ennyi ideig bírta volna a szeleket, egy sincs.
Az egyik zászlócskaszerű díszt lefújta a szél róla. Megtalálták, megőrizték, s most vele ment. De milyen dísz volt ez? Török félholdas. Miért tette rá 1668-ban az építője? Minden borzovai tudja: mert a törökkel jobban kijött Szatmár, mint a rabló, garázdálkodó Habsburg tábornokokkal.
A fatorony most darabjaira bontva ott áll Szentendre határában, a nemsokára megnyíló Szabadtéri Néprajzi Múzeum egyik csűrjében – ez is szatmári csűr -, és várja, hogy darabjai, a modern technika által megkeményítve újabb évszázadokig minden arra járónak hirdessék: értő nép lakott és dolgozott itt egykoron.
eredeti cikk: library.hungaricana.hu/KeletMagyarorszag