MK 23osz konzultacio ADS 1200x150 1117
Bejelentkezés
Frissítve: 2025 Dec 25, 18:57

70 éves a Forint

1946. augusztus 1-jén vezették be az új fizetőeszközt, a máig használt forintot Magyarországon, amivel egyidejűleg a korábbi pénznem, a teljesen elértéktelenedett pengő megsemmisült.

forint

"Az 1930-as évtized végén elindult, majd egyre nagyobb lendületet vevő inflációhoz nemcsak a háború kiadásai, az állami költségvetés túlköltekezése járult hozzá, hanem az MNB önállóságának erőteljes korlátozása, valamint a folyamat öngerjesztővé válása is.

A háborús vereséget követően a megszállás kiadásai, az állami költségvetés bevételeinek elapadása mellett az infláció hiperinflációba való átváltását elősegítette, hogy a koalíció pártjai a hatalomért folyó küzdelemben eszközként használták fel a pénzromlást.

A lakosság – különösen annak bérből, fizetésből, nyugdíjból élő része, amely nem rendelkezett jelentősebb anyagi tartalékkal – a háború éveiben és azt követően súlyos terheket vállalt fel, és az életkörülményeit jelentékenyen rontó korlátozásokat viselt el. Mindezt 1945-ben és 1946 első felében annak reményében vállalta, hogy a stabilizációval helyzete javulásnak, életszínvonala emelkedésnek indulhat.

Ez a várakozás a reményeknél ugyan kisebb mértékben, de megvalósult, és az életkörülmények kedvezőbbre fordulásában, az ellátás javulásában, majd a jegyrendszer megszüntetésében öltött testet."

forrás:  polhist.hu

További információ!

 

MK OSP statik ADS 700x700 0801

Helyi reklám, kattintson a képre!!

2b86ff32 30ac 44a0 bf4f 2c4b5b6095ef

 

 

CSBM P3 1200X150