"Ha fináncs, hát keresse meg!“ - Dohány-razzia 1943-ban a Nyírségben

Verőfényes februári reggelen nyolc biciklista karikázík be egyik dohánypajtás tanyára. Kettő egyenruhás pénzügyőr, hat civilben van. Dohányt kutatnak a dohánykertészeknél s a gazdasági cselédeknél.

illusztráció! Nemzeti Adó- és Vámhivatal Pénzügyr- és Adózástörténeti Múzeum fotógyüjteményének jelzettel még el nem látott fényképfelvétele. 

Egyik egyenruhás egy béres lakásába toppan be. Az asszonyon kívül egy 5 év körüli, maszatosképű gyerek bámul a pénzügyőrre. „Nos, kisfiam — szól a pénzügyőr a bámészkodó gyerekre — hol van az apád dohánya?“ A gyedek hol az anyjára, hol a kérdező pénzügyőrre tekint, maszatos száját nevetésre húzza, bátran adja meg a csattanós feleletet: "Ha fináncs, hát keresse meg!“

Az egyik dohánykor tesz lakásból igyekszik kifelé egy kenyere-javát megette leányasszony. „Hova siet lelkem, várjon csak“ - áll elébe a pénzügyőr. "A botba megyek, jövök én mindjárt“. De nem mehet tovább, mert a pénzügyőr érdeklődik, hogy mit szorongat a váll- kendője alatt s már el is veszi a jó kis csomag finom kerti dohányt. ,,Ejnye az
f...... reprodukálhatatlan kifejezés, pedíg de finom kis magyar dohány volt!"

Az egyik cselédházban sok a gyerek, nagy a szegénység, rongyos az ágynemű, de talán hiányos a tisztaság is.  A dunyha felhajtásnál kiszakad a huzat s tolifelhőbe burkolózik a kis hajlék. Az asszony nem sajnálja a fináncokat becs mérlő szót, ki megjegyzés nélkül végzi kötelességét, A lakásból kilépve szól oda a községi hitesnek: „Ez a mi jutalmunk, hogy pontosan végezzük kötelességünket !“

A razziával kapcsolatban jut eszembe úgy már vagy 15 év előtti história. Községi bíró voltam. Csütörtöki nap volt: adószedés.  A községházán a hosszú asztalnál ült a főjegyző, az adóügyi jegyző s a pénztárnok. A terem egyik sarkában beszélgettek a törvénybíró, 2-3 hites, szóval együtt volt az egész elöljáróság: a teremben pár adófizető várta mikor rendezik, el adóívét. 

Csendes szemlélője voltam a hivatalos dolgoknak. — Tíz óra felé járt az idő; a januári nap tükrözött a keményre fagyott hótakarón. Egyszer csak belép a kisbíró s a sarokban csendesen beszélgető hiteseknek elég hangosan odasúgja, hogy nyolc finánc biciklivel most jött a faluba s elszéledtek minden irányban. A következő pillanatban üres lett a sarok, tőrvénybíró, hitesek hirtelen eltűntek, de eltűntek a jóakaratú adófizetők is.

Az asztalnál ülők közül a pénztárnok — kisgazda — szólalt meg először: ,,Főjegy ző úr kérem pár percre hazanézek, addig itt hagyom a kasszát, vette a kalapját a elment. Nyugtalanul izeg-mozog székén az adóügyi jegyző: „Főjegyző úr kérem, szétnézek otthon (a falu végén lakott) azonnal itt leszek, most úgysincsen adófizető fél“.

Már csak a főjegyzővel maradtam az egész községházán; nem telt bele öt perc, megszólal ő is: „Főbíró Úr kérem, a felségem gyengélkedik, benézek pár percre a lakásomra”. Mire szétnéztem, egyedül maradtam az  íróasztal mellett a kinyitott pénztári naplókkal, kasszával, pénzzel.

Hát ilyen az a magyar dohány! Így meg tudja zavarni az egész 'elöljáróságot még az adófizetési napon is!

Tgdí./Nyírvidék Szabolcsi Hírlap, 1943. február 27. (Trianon 23) XI. évfolyam 47. szám.

library.hungaricana.hu