Tanító Úr! Megfagy a lú!

Kemecse kisváros, Nyíregyházától 15 km-re északra, a Nyírség és a Rétköz határán fekszik. Lakóinak száma több mint 5000 fő. A településen immár tizenegyedik éve jelenik meg a Kemecsei Helytörténeti Krónika. Szerkesztője Lucza János, nyugalmazott általános iskolai igazgató, helytörténész.

A fotó illusztráció! Sissipark.at

A 2011. évi harmadik számban olvashatunk az első hetivásárról 1907-ben Krasznay Péter naplójegyzetei alapján, emlékeket és képeket a Megyery-Dobos kastélyról, de ami számunkra a legfontosabb, megjelent egy olyan írás, ami a Szólások, közmondások Kemecsén 1860-1960 között címet viseli. Olyan szólásokat, közmondásokat, rigmusokat mutat be a lap, amelyek csak igen szűk körben ismertek, a kihalás, az elfelejtés veszélye fenyegeti őket. Nézzük az elsőt!

Kemecsére a két világháború között döntően a kisparaszti, kisnemesi, iparos-kereskedő, hivatalnoki életmód volt a jellemző. A családok a polgári iskola elvégzését, egy szakma megszerzését alapvető célnak tartották gyermekeik számára. A gazda, ha felült a szekérre, a határig a fényes bőrcsizmáját húzta fel, majd a határban cserélte át. A szólásban szereplő leány is a kapát a háta mögé dugva, szorosan markolva tartotta, hogy ne is vegyék észre, ő a földekre megy kapálni. Erre mondták a következőt:

„Hé, Julis, megfúl a kapa!”

Kemecsén a református egyháznak, papjainak, családjuknak kiemelkedő szerepe volt a tanításban, a közművelődésben és a kulturális életben is. Színjátszó körök, dalegyletek, bálok, műsoros rendezvények főbb szervezői voltak. Egy ilyen táncmulatság során a tombolasorsoláson az akkori református lelkész és felesége, mivel sok tombolajegyet vettek, sokat nyertek. Az akkori kemecsei Sinka főbíró, aki selypített, nem bírta idegileg, és egy újabb nyereménynél zaklatottan kiabálta.

„Huncsut a pap, huncsut a papné!”

Nézzük a harmadik szólást! 1949 után, az iskolák államosítása során alakultak ki a bázisiskolák, igazgatói értekezletek rendszere. Az igazgatói értekezletre lovas fogattal érkeztek a vezetők, de egy nagyon hideg télben az elhúzódó tárgyalás közben ostorral bevágódott az egyik kocsis, és izgatottan bekiabálta:

„Tanító Úr! Megfagy a lú!”

Azóta, ha elhúzódott egy-egy tantestületi értekezlet, az igazgató hosszan, unalmasan beszélt, a tantestület halkan, kuncogva suttogta a szállóigét.

Íme, a negyedik szólás:

Meg kell dógozni a kis nokedliért!

A szólássá vált mondat tulajdonosára duplán is jellemző gondolata. Egész életét a szorgalmas munka, az önzetlen segítség, a szerény mérsékletesség jellemezte. Amikor baráti körben megkérdezték, nem vállal-e túl sokat, nem túl sok-e a baráti segítségnyújtás, a több mint száz háznál végzett örökzöldek ápolása, nyírása, szerényen hárította el a kérdést ezzel a mondattal: Meg kell dógozni a kis nokedliért!

Dr. Minya Károly/Napkelet Népe