Barkaszentelés, kiszehajtás, villőzés, virágvasárnapi népi játékok, hiedelmek és rigmusok

Jézus Jeruzsálembe való diadalmas bevonulásának emlékünnepe a húsvét előtti virágvasárnap. A Római Katolikus Egyház elnevezése szerint „Dominicca palmarum”, azaz pálmavasárnap.

A pálmaágas körmeneteket már a VI. században is megtartották, a pálmaszentelés pedig a VII. századi bobbói misekönyvből ismert. A szentelt pálmát zivatar, villámcsapás, tűz és különféle varázslás ellen használták. Ezt a pálmát helyettesíti nálunk a barkavessző, amit a vasárnapi nagymise előtt szentelt meg a pap, majd kiosztották a híveknek.

Egyes helyeken a barka gyűjtésének is kialakultak hagyományai, a XX. század elején Göcsejben a fiúk fejükön süveggel, oldalukon fakarddal, a lányok pedig fehér koszorúval a hajukban gyülekeztek az iskolában. A kántortanító vezetésével, párosával énekelve mentek barkavesszőt vágni. A visszavezető úton már egyházi énekeket énekelve és a templomot háromszor megkerülve hozták be a barkát.

A virágvasárnapi barkaszentelés egyházi eredetű népszokás, de a megszentelt barkát különösen alkalmasnak találták „rontás” ellen, de használták gyógyításra és a mennydörgés, villámlás elhárítására is. A zempléni falvakban a szentkép vagy a gerenda alatt tartják, hogy azután ennek a hamujával hamvazkodjanak „hamvazószerdán”. A szentelt barkának varázsló és rontás elleni hatást tulajdonítottak.

A földműveléssel kapcsolatosan is felhasználták, mert – a kert földjébe tűzve elűzte onnan a férgöket –. A virágvasárnapot megelőző hetet sokfelé „virághétnek” és a névmánia miatt a legjobb időnek tartották virágmagvak elvetésére. Kiszehajtás, villőzés: ez a virágvasárnapi jellegzetes leányszokás, amely elsősorban Nyitra, Hont, Nógrád, Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Heves vármegye egyes községeiben volt szokás. A Nyitra megyei Zoboralján is ismerték, és még néhol ma is gyakorolják a villőzést. Ezek a szokások egyes vidékek falvaiban összekapcsolódtak: előbb villőztek, azután vitték a kiszét, néhol azonban a „banya” kivitele után villőztek.

A „kisze” többnyire menyecskének öltözött szalmabábú, amelyet „kice, kiszőce, kicevice, banya” néven is emlegettek. A lányok énekszóval vitték végig, majd a falu végén vízbe dobták, vagy elégették. A bábú a tél, a böjt, a betegség megszemélyesítője lehetett. A „kiszi” szó korpából készült savanyú levest, amely jellegzetes böjti étel is jelent. Az énekekben szó van a „kisze” kiviteléről és a sódar, vagyis a húsvéti sonka behozataláról. A kiszejárást a bábú elkészítése, ruhájának összeszedése előzte meg. A fiatal menyecske ruháját, vagy csúnya rossz ruhákat aggattak rá. Öltöztetéséhez és viteléhez különböző hiedelmek fűződtek: aki elsőnek felkapja, vagy öltözteti, az hamarosan férjhez megy; ha véletlenül visszafordul a bábú, úgy tartották, hogy visszajön a betegség a faluba és elveri a határt a jég.

A kiszét énekszóval vitték végig a falun, majd a patakhoz vagy a falu határához érve levetkőztették, és csak akkor égették el, vagy dobták a vízbe. A vízbe dobott kiszéből minden lány egy-egy szalmacsomót dobott a vízbe. Úgy hitték, akinek a szalmacsomója elúszik, még abban az esztendőben férjhez megy.

A Zobor-vidéki magyar falvakban virágvasárnap a kiszehajtás után a lányok feldíszített, „villőnek” nevezett fűzfaágakkal sorra járták a házakat. A villőágakat felszalagozták, esetleg kifújt tojásokkal díszítették. A „villőfa” mérete falvanként változott, a kiságaktól kezdve másfél méteresig. Menyhén (Nyitra vm.) valamennyi lány kezében volt kisebb villőág. Énekük végeztével a gazdasszony letört egy kis gallyat az ágról, és – Mind menjetek férjhez! – szavakkal megveregette a lányokat. Csitáron (Nyitra vm.) az ágról letört gallyat eltette, és a kikelt kislibákat átbújtatta alatta, hogy egészségesek legyenek. A „villő” szót egyrészt a szláv „vila, vily = tündér”, másrészt a latin eredetű „villus = lomb” szóval hozza kapcsolatba a kutatás. Ahol a két szokás a kisze kivitele, és a villő behozatala összekapcsolódott, valószínűleg a tél kivitelét, illetve a tavasz behozatalát jelképezi. Kice, kice, villő, Majd kivisszük kice-vicét, villő, Majd behozzuk a zöld ágat villő.

A Zobor-vidéki Alsóbodokon (Nyitra vm.) virágvasárnap, a reggeli mise után kezdték el a gyerekek a „villőzést”. Az öttől tizenkét éves korig a „jánkák” járják végig a falut, ahol az egyik háznál elkészítik a „banyát”, majd kifutnak vele a közeli patakhoz. Leszedik róla a ruhát, és belehajítják a patakba a követ kező mondóka kíséretében: Bolha, tetű, mind lehulljon, Dög kolera itt maradjon! Tyű! Ezután következik a „hajvillőfa” feldíszítése, amit a legények még az előző nap kivágtak. Szalagokat, hajkötőket kötnek rá, majd énekszóval sorra járják a házakat. Ajándékba tojást kaptak. A XX. század elején Ghymesen (Nyitra vm.) Kodály Zoltán az alábbi éneket jegyezte le. Villő, villő, selyemsátor! Vár meg, villő, vár meg. Hagy vegyem rám gyócs ingem, Kireleiszon, kriszteleiszon! (=Uram irgalmazz, Krisztus kegyelmezz; görög)

forrás: doksi.hu