Újra otthon, a Beregben

Mindenszentek és halottak napja, a halottainkra való emlékezés ünnepe. Ilyenkor egyre gyakrabban gondolunk szeretteink, barátaink, ismerőseink közül azokra, akik már nincsenek közöttünk, csak az emlékeinkben, a szívünkben élnek.

Megható érzés tölti el egész lényünket, amikor a csendes temetőbe érkezünk. A sírok ápolásával, a koszorúk, a virágok elhelyezésével, a gyertyák, a mécsesek meggyújtásával, a sírok körüli földecske egyengetésével megszépülnek szeretteink hantjai. Megállunk egy kis időre és emlékezünk. Gondolatok, tárgyak, egy-egy jellegzetes gesztus, fel-felvillanó emlékképek idézik drága halottainkat, akik egykoron életünk részei voltak. 

Így történt ez ebben az évben is, igaz, kicsit korábban a jeles ünnepnél, október közepén látogattunk haza, Beregbe, Vámosatyába, a szülőfalunkba. Az utunk során kis kitérővel a megyeszékhelyen élő húgomat is meglátogattuk, aki velünk tartott a gyönyörű őszi napon.

Már Bereg kapujában, Vásárosnaményban is emlékeztünk, bizony, ahogy múlnak az évek fölöttünk, egyre szaporodnak a sírok, ahol lerójuk a kegyeletünket. Mi, a távolabb lakók összekötjük a megemlékezést pár napos rokonlátogatással is. A néhány órás meghitt beszélgetésekkel újra feltöltődünk szeretettel. A hatszáz lelket számláló szülőfalunkban több emlékhely is található: a Történelmi Emlékpark a történelmünk egyes eseményeinek állít emléket, a "málenkij robot" Emlékoszlop a II. vh. végén a községből "hadifogolyként" elhurcolt férfiakra emlékeztet. Magasztos hangulat töltött el bennünket, amikor a temetőhöz értünk, ahol az újabb emlékhely megerősített bennünket abban, tisztelnünk kell a hőseinket. Pontosabban a temető mellett egy kis BÉKESZIGET van, ahol a kettészakított székelykapu Trianont idézi, de az I. vh., a II. vh. és az 1956-os forradalom áldozatainak is tiszteletet parancsol az újabb emlékhely.

A hősök tisztelete a szülőfalumban példaértékű. Gondozott virágok, cserjék, örökzöldek teszik még méltóbbá e csendes helyet. Az ősz már teljes lendülettel festegette a lombhullatók leveleit, megható, festői volt a látvány, a napsugarak bearanyozták a környéket.

A temetőt, költőibb megfogalmazással a sírkertet, halottaink nyughelyét nyírfasor és örökzöldek ölelik körül. Itt is rend, virágok, megszépült sírok. Szeretteink nyughelyén elültettük a virágokat, elhelyeztük a koszorúkat, meggyújtottuk mécseseket és emlékeztünk. Közben azon meditáltam, bizony, a sírok mellett az emlékeket is ápolnunk kell, így talán szeretteink elvesztésének fájdalmán enyhíthetünk kicsikét.

Meggyőződtem arról is, a szülőfalumban élők az emlékhelyeken, a temetőben is értéket teremtenek, megbecsülik a szépet és  egymás munkáját. Tisztelettel, kegyelettel gondozzák a sírkertben örök nyugalomra találó szeretteik, szeretteink hantjait, ami  nemes cselekedet. Jelesre vizsgáznak  évről évre a szülőfalum lakói a hagyományok ápolásában, a falu szépítésében. Most is, a halottak napja közeledtével a házak előtt gerblyézik a földet, összeszedik a lehulló leveleket, rendezgetik a környéküket. Azt tartják, rend a lelke mindennek! Példát mutatnak a gyermekeiknek, az átutazók, a megérkezők pedig azt látják, így is lehet!

A falu közösségének az igénye és érdeme nem kétséges. Majd a férjem szeretteinek sírjainál, Barabásban róttuk le kegyeletünket. A megemlékezés virágait, koszorúit elhelyeztük, a mécseseket meggyújtottuk és emlékeztünk. A sok szép példa ilyenkor enyhítheti a gyászt, az elmúlás kínzó közelsége is távolabb kerülhet. Az elmúlásról, az élet és a halál örökké tartó kötődéséről Jókai Mór lírai szavai jutottak eszembe, miszerint: "Megtalálsz a falevélben, mikor lehull. Megtalálsz az esti harangszóban, mikor elenyészik. S mikor megemlékezel rólam, mindig arccal szemközt veled fogok állni."

Amikor a szülőfalunkba érve a templom melletti megkérgesedett, megvastagodott törzsű, töredezett ágú, nagyon öreg fűzfát megpillantottam ehhez a fűzfához sok kedves gyermekkori emlékem kapcsolódik) - ami gyermekkoromban karcsú törzsű, könnyedén lengő ágú fűz volt - , az a gondolat gyökeresedett meg újra bennem: AZ ÉLET GYŐZ!

Néhány nap után, amikor a szülőfalunkat elhagytuk, felülkerekedett bennem a megörökítés pillanata, csak készítettem fotókat. A Bockereki-erdő, a ligetek, a legelőn árválkodó gémeskút, a szamárkórók mögötti erdősáv, a különleges kőrisfa, előtte a pirosló galagonya bokor, a nagy szemű kökény, Kárpátalja közelsége, a magányos öreg tölgy, a fiatal erdők, a kristálytiszta levegő......mind-mind csodálattal töltött el. Cserjékkel, fákkal, erdőkkel szegélyezett kanyargós úton hagytuk el a Beregi-Tiszahátat, gondolataimban annak a reménye fogalmazódott meg, ezen a kanyargós úton jó lenne még éveken át újra és újra hazatalálnom!

Bittner Erzsó további írásai itt olvashatók:

http://irasaim4.webnode.hu/news/emlekezes/