Húsvéti hagyományokban gazdag a szatmári vidék

A húsvéti ünnepkör népünk hitvilágában mindig jelentős volt, szokásai részben ősi pogány koriak, részben egyháziak. Lényegében kölcsönösen hatottak egymásra, hisz a barkaszentelés, az ételszentelés, a tűz és a víz a pogány kori gyakorlatból a keresztény liturgia szerves része lett, és napjainkban is élő eseménye a szokásokban gazdag húsvétnak.

A húsvéti locsolás szokása is a víz tisztító erejével van összefüggésben. Nem véletlenül nevezték a szatmári nép körében is a húsvéthétfőt vízbevető, vízbehányó hétfőnek. A Tarpa környéki köszöntők így őrizték meg: „Ó hála Istennek, hogy elhoztad a húsvétot, vízöntő hétfőn buzognak már a források…” – utalva ezzel a locsolkodás legrégibb módjára, a vízzel való öntözésre.

A legények a nap hajnalán korán keltek, hogy lehetőleg még az ágyban lucskossá öntözhessék a lányokat, vagy ha sikerült őket az udvarra csalogatni, a jószágitató vályúban „megfürösztötték”, vagy vederszámra öntötték rájuk a vizet. Templomból jövet nemegyszer az utcán a vizes árokban sem átalkodtak megmártani. A locsolkodásnak ez a módja az első világháborúig élt, sőt egyes helyeken jóval tovább.

Kispaládon és környékén a fiús házaktól küldték a tojást – mindig párjával – a lányos házakhoz, hogy fessék meg azokat. A lányok berzsennyel festették meg és párosan adták a fiúknak, miután azok elénekelték a következő nótát:

A tojás a szatmári néphitben is a termékenység és az újra feltámadó élet szimbóluma. A festett, díszített tojásnak a tavaszi népszokásban ősi soron termékenységvarázsló szerepe van. A hímes tojás Szatmárban a nő egyik legművészibb szerelmi ajándéka volt. Minden leány arra törekedett, hogy a lehető legszebben írja vagy írassa meg. A századfordulón a leányok még maguk festették, s ezzel ügyességük tanújelét is adták, mára már sütési-főzési tudományukkal igyekeznek jeleskedni.

A tojás díszítése történhet festéssel, ez különben a legrégibb módozat. Ehhez hagymahajat, zöld búzát, berzsenyt használtak. Elvétve bárányvérrel is festettek tojást. Tű, bicska, borotva segítségével készítették a karcolt vagy vakart tojásokat, az eszközökkel a héjába szabadkézzel geometrikus mintákat vájtak. A viaszos díszítésű tojásokra szalmaszál vagy lapított fejű gyufa segítségével írtak mintákat, majd lámpaezüstbe hengergették a még meleg tojásokat. A már megfestett tojásokra sósavba mártott libatollal díszítményeket rajzoltak, s mivel a sósav a festéket lemarja, a díszítmény fehéren maradt.

A húsvéti ünnepkör népszokásai, hiedelmei annyiban kapcsolódnak az egyházi ünnephez, hogy annak bizonyos napjain végzik őket, valójában vallási színezetük ellenére is a megújhodó természet ünneplésével kapcsolatosak.

– Cservenyák László –