Öt órán belül két baleset is történt a vásárosnaményi zebránál
- Írta: Háromhatár
- Közzétéve Helyi hírek
Öt órán belül két baleset is történt Vásárosnaményban, az Ifjúság út és a Béke utca kereszteződésénél lévő gyalogos átkelőhelynél.
Az első még a reggeli órákban, úgy tudjuk ott egy hölgy nyolc napon túl gyógyuló sérülést szerzett. Egy autóbusz tartott Nyíregyháza irányából Vásárosnamény központja felé, és egy idősebb hölgy felállt az üléséből és bár kapaszkodott a gyalogos átkelőhely előtt az autóbusz sofőrje egy átkelő gyalogos miatt lassítani kényszerült.
Ennek következtében a hölgy elesett, és (meg nem erősített információk szerint) eltörte a karját.
A második eset nem sokkal dél után következett be. Nyíregyháza irányából tartott egy tanulóvezető és oktatója szintén Vásárosnamény központja felé. Mivel a gyalogos átkelőhelyen egy férfi kívánt átkelni, a személygépkocsi vezetője szabályosan megállt, hogy megvárja az átkelést.
A megállás után körülbelül két másodperccel hallották a fékcsikorgást, majd érezték, hogy hátulról beléjük csapódott egy kisteherautó. Úgy tudjuk ennél az esetnél a a zebránál várakozó autóban történt egy személynél könnyebb sérülés.