Sikeres esztendőn vannak túl a kékcsei polgárőrök
- Írta: Háromhatár
- Közzétéve Helyi hírek
Ismét eltelt egy esztendő, zárjuk a 2023-es évet, és a hagyományoknak megfelelően visszatekintünk eredményeinkre és esetleges kudarcainkra. Sikeres évet tudhatunk magunk mögött - mondta el Vámos György, a Kékcsei Polgárőr Egyesület újraválasztott elnöke.
Teljesültek azok a célkitűzések, amelyeket a 2023-es évre megfogalmaztunk, főfigyelmünket a közterületi szolgálatra, a külterületek védelmére és a rendezvények biztosítására fordítottuk persze rendelkezünk 1 rendszám felismerővel, amellyel sok szabálysértést kiszűrtünk. Hozzá teszem ezeket rendőrrel közös szolgálatban hajtottuk végre. A polgárőrök közterületi szolgálata döntően befolyásolta az emberek biztonságérzetét.
A jövőben is aktívabban részt vesz és segítséget nyújt a rendőrség és a gyermekvédelmi szolgálatok munkájához. A kékcsei polgárőrök a közterületi járőrszolgálataik alkalmával, a rendőrséggel együttműködve különös figyelmet fordítanak a fiatalok által elkövetett bűncselekmények megelőzésére, valamint sértetté válásuk megakadályozására.
A program célja, megtalálni azokat a kapcsolódási pontokat, ahol a polgárőrök hozzájárulhatnak a gyermekek és a fiatalok neveléséhez, továbbá értéket adhatnak számukra, amely felhívja a családok figyelmét azon veszélyekre, amelyek a mindennapok során leselkednek gyerekeinkre.
Ezek a veszélyek többek között a fiatalok kábítószer fogyasztása. A garázdaság, rablás, alkalmi lopás tevékenysége is itt sajnos községükben folyik még tél idején a falopások, mint visszatérő gondok.
Egyesületünk két tagja kapott dísztárgyat a megyei vezetőségtől, Vámos Tibor és Márton Mihály kapta az elismerés ezen formáját.