MK NemzKonz ADS 1200x150px 1122

Bejelentkezés
Frissítve: 2024 Dec 2, 22:10

Advent Vámosatyán - polgármesteri köszöntő

  • Közzétéve Helyi hírek

„Van-e érzés, mely forróbban és sejtelmesebben megdobogtatja az emberi szívet, mint az ünnep és a várakozás izgalma?” - írta Márai Sándor az adventről.

adventatyafotók: dr. Tilki Attila

Vámosatya Önkormányzata nevében szeretettel köszöntöm Önöket az első adventi gyertya meggyújtása alkalmából. Volt már hasonló rendezvény községünkben 2018 decemberében. Az akkori sikerre való tekintettel felelevenítjük ezt a hagyományt, mert az embereknek igénye van a hitre, igénye van a közös ünneplésre, a közösség melegére, ami biztonságot ad.

adventatyaa

Ebből az alkalomból idézzük fel az advent történetét: Talán kevesen tudják, hogy az adventi koszorú hagyománya a pogány időkből ered, amikor is a szalmából, fűzfavesszőből vagy zöld fenyőágakból font koszorúkkal a gonosz szellemek elől védelmezték a házat. A koszorút általában különböző örökzöldekből készítették. Babérból, ami a szenvedés és üldöztetés feletti győzelmet jelképezi. Fenyőből, ami a halhatatlanság szimbóluma. A cédrus erőt és gyógyulást jelentett. A keresztény egyház azért volt sikeres, mert nem üldözte, hanem liturgiái közé illesztette a pogány hagyományokat, más, keresztény magyarázatott adott nekik.

adventatyab

A keresztény advent eredete az 5. századig nyúlik vissza. A karácsonyt megelőző böjti időszak volt ez, amely a mai Franciaország területén Szent Márton ünnepével kezdődött, november 11-én. Itt ünnepelték először a keresztények, majd a 6. században Róma is átvette, VII. Gergely pápa pedig a 11. században négy adventi vasárnapot határozott meg. Az advent négy hete a Messiás születése előtti várakozást idézi, ez a négy hét felkészülés a karácsonyra és Krisztus eljövetelére.

Az adventi koszorú készítése csak a 19. század óta szokás. Az első keresztény adventi koszorút 1839-ben egy német evangélikus lelkész készítette: egy felfüggesztett szekérkeréken 24 gyertyát helyezett el, melyek közül minden nap eggyel többet gyújtott meg karácsonyig. Aztán ezt a szokást más keresztény gyülekezet is átvette.

adventatyac

Ma az adventi koszorú többnyire fenyőágból készül, melyet négy gyertyával díszítenek. A gyertyákat vasárnaponként gyújtják meg, minden alkalommal eggyel többet. A világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, amelyet Isten Jézusban a várakozóknak ad karácsonykor. Minden gyertya szimbolizál egy fogalmat: az első a hitet, a második a reményt, a harmadik az örömöt, a negyedik a szeretet. A koszorú erősödő fényével jelezte a karácsony és vele Jézus születésének közeledtét.

A mi falunk Vámosatya lakosainak túlnyomó többsége református. Hogyan ünneplik a reformátusok az adventet?

adventatyad

Az adventi ünnepkör a református egyházban is fennmaradt. Nincsen református, katolikus vagy babtista advent. Ebben teljesen egyformák vagyunk, tehát a koszorúk, a gyertyagyújtás, nálunk is jelen van. Mondhatjuk úgy is, ez egy ökomenikus ünnep.

Én ezért szeretettel köszöntöm azokat is, akik más felekezethez tartoznak, de megtisztelnek minket ezen a rendezvényen.

donerfkert

 

 

 További információ!

MK NemzKonz ADS 700x700px 1122

donerfkert