Halálos gázolás az M3-as autópályán
- Írta: Katasztrófavédelem
- Közzétéve Helyi hírek
Három személygépkocsi ütközött össze vasárnap éjszaka az M3-as autópálya 35-ös kilométerénél, Domony közelében. Az egyik autó az út menti füves területre csapódott - közölte a Katasztrófavédelem.
Az ütközést követően az egyik gépkocsi sofőrje kiszállt az autójából és őt elsodorta az arra közlekedő másik személyautó.
A tűzoltók kiérkezésekor az elütött ember az úttesten feküdt, életjeleket nem mutatott, az aszódi hivatásos tűzoltók azonnal megkezdték az újraélesztését, majd áramtalanították és átvizsgálták a járműveket. A mentőszolgálat szakemberei kiérkezésüket követően folytatták a reanimációt.
A Tények úgy tudja, hajtóvadászatot indított a rendőrség egy cserbenhagyó sofőr ellen, aki halálra gázolt egy nőt az M3-as autópályán vasárnap este.
A 36 éves nő Budapest felé ment az autójával, amikor egy defektes autó nekiütközött. Ekkor kiszállt a kocsiból, nem volt rajta fényvisszaverő mellény, végül fékezés nélkül gázolták halálra. A nő métereket repült, a gázoló viszont elmenekült a helyszínről, a rendőrök most is keresik.