A romániai Szatmár megyében is készülnek az M49-es határhoz érésére
- Írta: frissujsag.ro
- Közzétéve Helyi hírek
Minél több köz- és kerékpárút átjárhatóvá tétele a cél (sok esetben csak pár száz méterről van szó) a két ország autópálya-szakaszainak összekapcsolása — beleértve az Óvári – M49-est is. — mellett - írja a friss.ro
Csütörtökön Cégénydányád adott otthont az állandó magyar – román közúti közlekedési munkacsoport soros ülésének, amelynek fő témája ugyan a két ország autópálya-szakaszainak összekapcsolása volt — beleértve az Óvári–Szatmárnémeti gyorsforgalmi út fejlesztését is —, de terítékre kerültek a köz– és kerékpárutak is.
„ A teljes schengeni csatlakozás új lehetőségeket nyitott meg a határ mindkét oldalán, és a két ország közlekedési minisztériumainak képviselőivel együtt nem csak a gyorsforgalmik, autópályák összekapcsolásáról tárgyaltunk. Elvi egyezség született a másod- és harmadrendű közutak, illetve a bicikliutak összekötéséről is — annál is inkább, mivel sok helyen csak pár 100 méterről van szó. Ugyanakkor az a pár száz méter jelentős útlerövidítést és időmegtakarítást jelent!
Például a Csenger környékiek számára 30 kilométerrel közelebb van Debrecen, ha Nagykárolyon keresztül jönnek, de ugyanígy említhetem a Börvely – Ura közötti, vagy a csengerbagosi utat is, és a bicikliutakat is.
Hiszen
a kerékpárutak is schengeniek, ugyanúgy átjárhatóak mint a közutak - legyen szó a Szamos töltésen vezető bicikliútról, vagy bármelyik másról
Persze személyi igazolvány akkor is kell legyen az embernél, ha drótszamárra pattan, mert szúrópróbaszerű ellenőrzések bárhol és bármikor lehetnek.” — részletezte megkeresésünkre Pataki Csaba Szatmár megyei tanácselnök.
Mint elmondta, az ülésen kiemelt figyelmet fordítottak az Óvári–Szatmárnémeti gyorsforgalmi út fejlesztésére, amely az M49-es úthoz csatlakozva közvetlen kapcsolatot teremt az európai autópálya-hálózattal. „Az egyik legjobban várt határ menti közúti infrastrukturális beruházás az M49-es autópálya megvalósítása.
A projekt első szakasza, amely Ököritófülpösig fog elérni, 2026 augusztusában készül el, míg a második szakasz, amely Szatmárnémetiig vezet, 2027 végére fejeződik be.
Nem kell hangsúlyoznom, hogy ez projekt mennyire fontos, és milyen jelentősen járul hozzá a mobilitás növeléséhez és a helyi gazdaság erősítéséhez. Az együttműködés és az összehangolt fejlesztések elengedhetetlenek ahhoz, hogy közösségeink, a teljes szatmári régió közösségei élvezhessék ezeknek a beruházásoknak az előnyeit.” — tette hozzá.
Szabó Kinga Mária / friss.ro