Bejelentkezés
Frissítve: 2025 Jul 28, 9:16

Vádat emeltek egy szabolcsi nő ellen, aki súlyosan elhanyagolta öt gyermekét

Vádat emeltek egy nő ellen, aki napokra felügyelet és élelem nélkül hagyta öt kiskorú gyermekét - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

gyermekelhanyagoltIllusztráció!

A közlemény szerint a vádlott a férjével nehéz körülmények között nevelte öt kiskorú gyermekét egy Nyíregyházához közeli kis településen; a férj halála után a 30-as évei közepén járó nő új kapcsolatot létesített, ezután egyre kevesebbet törődött gyermekeivel, akik közül a legidősebb sem volt még 12 éves.

A nő a leromlott állapotú házban fűtés, élelem és felügyelet nélkül gyakran napokra is otthagyta a gyerekeket, de amikor otthon volt, akkor sem takarított, nem főzött. Történt olyan is, hogy a gyermekek a faluban ételt kéregettek.

A nő nem mosott, a gyermekek személyi higiéniájáról nem gondoskodott. A gyerekeknek tiszta és megfelelő méretű ruhájuk, cipőjük nem volt, visszatérően rühesek és tetvesek voltak, de nem vitte őket orvoshoz.

A sértettek szinte egyáltalán nem jártak óvodába, iskolába, több száz óra hiányzásuk volt néhány hónap alatt, amikor a vádlottól állami nevelésbe kerültek - tették hozzá.

Az ügyészség szerint a vádlott súlyos fokban megszegte a kiskorúak neveléséből és gondozásából eredő kötelezettségét, és ezzel veszélyeztette a gyermekei egészséges testi, értelmi és érzelmi fejlődését.

A nő megbánást nem tanúsított, vele szemben az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetést, minden olyan foglalkozástól eltiltást, ahol gyermekekkel kapcsolatba kerülhet és szülői felügyeleti jogának megszüntetését indítványozza - áll a közleményben.

Helyi reklám, kattintson a képre!!
Már Sushi is kapható az Európai-Kínai ételek éttermében
Vásárosnaményban a Rákóczi park oldalában
a Polgármesteri Hivatallal szemben! 

szusid

 

 

További információ!

 

Helyi reklám, kattintson a képre!!
Már Sushi is kapható az Európai-Kínai ételek éttermében
Vásárosnaményban a Rákóczi park oldalában
a Polgármesteri Hivatallal szemben! 

szusid