MK nemzeti peticio2 1200x150 0228

Bejelentkezés
Frissítve: 2026 Apr 5, 7:58

A 90 éves Feri bácsit köszöntötték Gyürében

  • Közzétéve Helyi hírek

Kilencvenedik születésnapján köszöntötték Bodnár Ferenc gyürei lakost. Magyarország Kormánya nevében Kósa Levente a község jegyzője adta át a miniszterelnök által aláírt emléklapot, majd Kovács Zsolt Gyüre község polgármestere köszöntötte a szépkorú ünnepeltet. 

feri bacsi

Nagy István a Gyürei Református Egyházközösség lelkésze az egyházközösség ajándékát nyújtotta át Feri bácsinak, majd Balla Sándor alpolgármester köszöntése és a község képviselő testülete ajándékának átadása következett. Feri bácsinak fia, menye, unokája és dédunokája is átadta születésnapi ajándékát.

feri bacsi1

Bodnár Ferenc születésétől fogva Gyürében élt, Vásárosnaményban a vízügynél dolgozott, munkahelye mellett ápolta a gyümölcsösét és a szőlőjét, ezt nyugdíjba vonulása után is folytatta.  Részt vett egyebek között a gyürei nyúlgát építésében, amely a nagyobb árvizektől mentette meg a falut. A házat, ahol most a fia családjával él saját kezével építette, 85 éves koráig rendszeresen kerékpározott, soha nem dohányzott, és csak mértékkel fogyasztott alkoholt.

Kívánunk Feri bácsinak nagyon jó egészséget, és hosszú életet.

 

További információ!

 

További információ

További információ!

További információ

MK nemzeti peticio2 700x700 0227

vegyeskar