Konferencia a kerékpáros turizmusról Vásárosnaményban
- Írta: szon.hu
- Közzétéve Helyi hírek
A meglévő turisztikai értékek bemutatása, az infrastruktúra jövőbeni továbbfejlesztése és az új ötletek beágyazása a már működő rendszerbe – ezek a témák adták a gerincét a Zoárd-napi Sokadalom keretében megrendezett szombati konferenciának, melyet a Bereg Embassy rendezett meg a vásárosnaményi Hunor Hotel és Étteremben.
Fotó: Wachteinheim József
Köszöntőjében a házigazda település polgármestere, Filep Sándor elmondta: érdemes kerékpárral is bejárni a beregi településeket, ehhez a már kiépült, leaszfaltozott töltéskoronák is remek lehetőséget nyújtanak. – A helyi tourinform irodában a turisták kerékpárt kölcsönözhetnek. Legyünk büszkék arra a vidékre, ahol élünk – fogalmazott Filep Sándor, aki azt is megemlítette, hogy Vásárosnamény kétszer is elnyerte a kerékpárbarát település címet. Dr. Tilki Attila, a térség országgyűlési képviselője kiemelte, hogy a megye területeinek együttműködéséből igazi, előremutató fejlesztések születtek és születhetnek a jövőben.
Fotó: Wachteinheim József
– Számunkra kiemelten fontos a kerékpárturizmus, a régió településeinek összefogására a jövőben is építhetünk – mondta dr. Tilki Attila.
A konferencián Molnár Gábor, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatója adott átfogó képet a jelenleg meglévő kerékpározásra alkalmas úthálózatról, amely az összesen 251 kilométer hosszú tiszai védműhálózattal az egyik leghosszabb az országban. – A gátrendszer szilárd burkolatának fejlesztése elsősorban az árvízi védekezést segíti, de más területek, így a kerékpáros turizmus is építhet a töltéskoronákra – emelte ki a szakember.
Fotó: Wachteinheim József
Számos fejlesztési forrás
– A régió kiemelten fontos a kormány kerékpáros fejlesztései számára, a nemrégen alakult szakmai szervezet, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség szakmai munkájában is kiemelt szerepet töltenek be a térség civil szervezetei – említette Abelovszky Zsóka, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztosa, akinek előadásából kiderült: számos fejlesztési forrás áll rendelkezésre, amit a biciklis turizmus fellendítésére és a meglévő közlekedési infrastruktúra kerékpárbaráttá tételére lehet fordítani.
Fotó: Wachteinheim JózsefFotó: Wachteinheim József
forrás: szon.hu