Bejelentkezés
Frissítve: 2025 Aug 18, 20:40

Különleges táncos bűn- és balesetmegelőzési előadás Kisvárdán

  • Közzétéve Helyi hírek

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei és a Kisvárdai Baleset-megelőzési Bizottság közös szervezésében mutatta be a szolnoki ,,New Step” Fitnesz és Táncstúdió az „Üzenet a biztonságért” című előadását 2019. január 9-én a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza előadótermében.

tanc kisvarda

A rendezvényen a célközönség, mintegy 400 kisvárdai középiskolás diák vett részt. Az előadás bűn- és balesetmegelőzési témákat dolgozott fel rendhagyó módon. Olyanokat, mint a családon belüli erőszak, a kiközösítés, a láthatóság szerepe a közlekedésben, a diszkó-balesetek. A formáció sajátos előadása akrobatikus elemekkel tűzdelt táncprodukció, amelyen keresztül prevenciós üzeneteket közvetítenek a közönség felé. A résztvevő diákokat megérintette a különleges előadás, amit láthatóan és hallhatóan is kinyilvánítottak. Az egyik gimnazista fiú az előadás végén úgy nyilatkozott, hogy „majdnem elsírtam magam”.

tanc kisvarda1

A rendezvényt Dr. Balogh Barnabás r. ezredes, a Kisvárdai Rendőrkapitányság megbízott vezetője, valamint Leleszi Tibor, Kisvárda város polgármestere nyitotta meg. A lebonyolításban a baleset-megelőzési bizottságok mellett közreműködött a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya.

tanc kisvarda2

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság 

 

MK OSP statik ADS 700x700 0801

Helyi reklám, kattintson a képre!!
Már Sushi is kapható az Európai-Kínai ételek éttermében
Vásárosnaményban a Rákóczi park oldalában
a Polgármesteri Hivatallal szemben! 

szusid