Fehérgyarmat kézilabdaélete klasszisát búcsúztatták

A búcsú, az elköszönés, előbb-utóbb az élet minden területén elkövetkezik az emberi életben.

Nos, így van ez természetesen a sportban is, az életnek abban a területében, ahol amellett, hogy valaki saját magának is örömöt, sikerélményeket szerez azzal, hogy műveli az adott sportágat, pluszt jelenthet az is, ha a sors, az átlagtól valamivel többet ad számára a tehetség, a játékintelligencia terén.

Ez a plusz ugyanis azzal járhat együtt, hogy az a pályafutás, amelyet egy tehetség bejár, rengeteg ember számára is sok-sok boldog pillanatot, örömöt jelenthet, az Ő kiváló játéka, eredményessége révén. S ha valakit, csapatsportágban áld meg a jó’Isten némi plusz tehetséggel, azzal egy komplett közösség, az adott csapat számára is rengeteg pozitívumot, pluszt jelenthet egy ilyen pályafutás.

Fehérgyarmaton, megyei rangadót játszottak november utolsó hétvégéjén, a szokásos telt ház előtt, ami azért egy megyei kézilabda bajnoki mérkőzésen, úgy vélem az egész országban, nem egy minden napos dolog. S ezelőtt a Fehérgyarmat-Kállósemjén találkozó előtt búcsúztatták el az egyesület, azaz az FVSE részéről, az Ő „legendájukat”, a helyi kézilabdaéletnek azt az egyéniségét, akiről nem mellesleg, a klubhűség szobrát is nyugodt szívvel meg lehetne formázni.

20 éven keresztül szolgálta imádott nevelőegyesületét, többszörös gólkirály volt NB.-s osztályokban is, a helyi kézilabda „aranykorszakának” egyik oszlopos tagja volt, aki 2012-ben a „Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Év Sportolója” címet is elnyerte, s aki alighanem a mai napig ott lenne a küzdőtéren a mérkőzéseken, ha sorozatos sérülései, nem parancsoltak volna „megálljt” számára.

Szabó Péter, aki igazi példaképként most már szeretett klubja ifjúsági és serdülő csapatának az edzője, s aki ugyanazzal a tűzzel, energiával igyekszik a kispadon is szolgálni a helyi kézilabdát, ahogyan azt aktív játékosként a pályán is tette.

A már említett hazai szezonzáró meccs kezdete előtt, Tankóczi Gyula az FVSE Elnöke, és Siket Tibor csapatkapitány adták át a klub és csapattársai ajándékait Péternek, a telt házas publikum, percekig tartó vastapsa, s néhány, a szemek sarkában megcsillanó könnycsepp kíséretében. „Szép volt Peti!”, zúgott a csarnokban.

„Kérem írja meg, roppant hálás vagyok mindenkinek, aki bármiben segített pályafutásom során, természetesen nagy köszönettel tartozok drága szüleimnek, akik mindig mindenben mellettem álltak, jó és rosszabb periódusokban egyaránt, hálás vagyok kiváló edzőimnek, akik egyengették az utamat, pályafutásomat, egyesületem vezetőinek, akik mindig megbecsültek, sok-sok csodálatos csapattársamnak, mindazon sportembereknek, akik nélkül én sem juthattam volna ilyen eredmények birtokába, s a fantasztikus szurkolótábornak itt Fehérgyarmaton, akik előtt, egyszerűen nem lehetett sohasem szív nélkül játszani.

Abszolút nem bántam meg, hogy hűséges maradtam szeretett nevelőegyesületemhez, én ezáltal lehettem azzá, aki lettem. Voltak, persze, hogy voltak ajánlataim, de egyszerűen engem nem engedett innen el a szívem, én enélkül a közeg nélkül, ami itt Fehérgyarmaton körül ölelt, nem lettem volna az a Szabó Péter, aki most egy ilyen tartalmas, rengeteg sikerélményt nyújtó pályafutásra tekinthetne vissza.

A sérüléseim, műtéteim, leparancsoltak ugyan a játéktérről, de érzem, hogy itt továbbra is számítanak rám, s higgyék el, vannak céljaim,az edzői pályafutás terén is ! S talán mondanom sem kell, természetesen mindenekelőtt itt Fehérgyarmaton…"

Mi mással is zárulhatna ez a cikk: „Szép volt Peti, további sok sikert Neked az életben! Mert megérdemled!"

Papp Attila