Hervadhatatlan koszorúért… - a jánkmajtisi imatermi játéktól az aranyéremig

Hervadhatatlan koszorúért… „Aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartóztató: azok azért, hogy elhervadó koszorút nyerjenek, mi pedig azért, hogy hervadhatatlant.” (1Kor 9, 25)

Az asztalitenisz lehet-e misszió? Gyülekezetépítő stratégiaként nincs kiemelkedő helyen, viszont Jánkmajtison történt valami, ami miatt elgondolkoztam ezen.

2015 nyarán betettünk egy ping-pong asztalt az imaterembe a fiatalok számára. Voltak, akik furcsán néztek rá az idősebbek közül, de elfogadták vagy nem mertek szólni miatta.

Ott állt ez az asztal heteken keresztül használaton kívül, nem értettem miért. Bocsánat, azért használták is, az ifisek ráültek és azon mobiloztak. Aztán jöttek az idősebbek, akik mégiscsak mertek szólni és azt kérdezték, hogy ők eljöhetnének-e játszani. Én persze igent mondtam és nagyon örültem.

Édesapák, nagyapák, középkorosztály mind képviseltette magát és nagyon jó hangulatú estéket játszottunk végig. Öröm volt nézni, de tapasztalni is, hogy a komoly versenyszellem mellett, mennyire tudunk egymással magunkon nevetni. Kicsivel később arra lettem figyelmes, hogy már nyolcan ülünk az asztal mellett és nézzük, ahogyan ketten játszanak.

Az imaházunk kicsi, így csak egy asztal fért el benne. Gondoltunk egyet és átmentünk az általános iskola tornatermébe. Voltak, akik nem jöttek velünk, mert ők az imaházban érezték jól magukat, de voltak, akik így csatlakoztak hozzánk. Itt már négy asztalon egyszerre tudunk játszani és nem kell ücsörögve várni, hogy mikor kerülünk sorra –bár megjegyzem, hogy annak is van haszna, hiszen nem csendben ülünk egymás mellett, hanem kérdezünk és beszélgetünk.

2016 őszén szervezték meg első alkalommal a Fehérgyarmati Járási Amatőr Asztalitenisz Csapatbajnokságot, amire mi azonnal jelentkeztünk.

A csapattagokat, mivel 4+1 a maximális egy versenyen résztvevők száma, mi házibajnoksággal döntjük el. Az első 2016/17-es idényben kitartóan, lelkesedéssel szerepeltünk, de kimagasló eredményt nem értünk el. A második kiírásban már dobogó közeli helyezést értünk el, míg a harmadik szezonban a bronzéremmel zártunk.

A legutóbbi megmérettetésen pedig elsők lettünk, aminek nagyon örülünk, de tudjuk azt, hogy ez a hervadó koszorú, mi pedig nem ezért küzdünk.

Azon az úton, amelyen elértünk eddig sokat csiszolódtunk, sokan lemorzsolódtak és sokan bekapcsolódtak, sokat fejlődtünk a játékban is. Ez alatt az idő alatt többen bekapcsolódtak a gyülekezetbe is, egyedül vagy családosan és van, aki már azóta presbiter vagy gyülekezeti munkatárs is lett.

Sokszor eszembe jut az imatermi használatlan ping-pong asztal, a furcsa tekintetek, a belső vívódások, hogy lehet-e ezt így, aztán eszembe jut a használatba vétel, csak úgy magától és a rengeteg meccs, az istentiszteleteken visszaköszönő tekintetek és azt gondolom, hogy igen, a hervadhatatlanért lehet misszió az asztalitenisz is.

Szabó Béla református lelkész, Jánkmajtis