MK 23osz konzultacio ADS 1200x150 1117
Bejelentkezés
Frissítve: 2025 Dec 28, 11:40

Fényes nappal rabolt Nyíregyháza belvárosában - a rendőrök elől egy ágyneműtartóban bújt el

  • Közzétéve Kék hírek

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást M. M. 19 éves geszterédi lakos ellen.

MM

A nyomozás adatai szerint a férfi 2020. július 26-án 17 óra körül Nyíregyházán, a Benczúr téren előzetes szóváltás után bántalmazott egy 17 éves nyíregyházi fiút. A gyanúsított több alkalommal fejen rúgta a fiatalt, ezután nadrágja egyik zsebéből kivette a mobiltelefonját, és ismét fejen rúgta.

Az eltulajdonított készülékből kivette a SIM kártyát, és a súlyosan megsérült áldozatát hátrahagyva ismeretlen helyre távozott. A rendőrök a bejelentés után haladéktalanul megkezdték az elkövető felkutatását, ellene körözést rendeltek el, ami alapján néhány órán belül egyik ismerőse nyíregyházi lakásában elfogták.

Megpróbált ugyan az egyenruhások elől egy ágyneműtartóban elrejtőzni, de nem járt sikerrel. A nyomozók a gyanúsítottat kihallgatása után őrizetbe vették.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság

 

További információ!

 

MK OSP statik ADS 700x700 0801

Helyi reklám, kattintson a képre!!

2b86ff32 30ac 44a0 bf4f 2c4b5b6095ef

 

 

CSBM P3 1200X150