Bejelentkezés
Frissítve: 2025 Jul 9, 6:11

Megpróbálta "kilőni" 77 éves szomszédasszonyát a 79 éves férfi

  • Közzétéve Kék hírek

Nem mindennapi esetről kaptak hírt a kunszentmiklósi rendőrök 2023. április 18-án délután. Egy 77 éves apostagi asszonyt ugyanis lőtt sérülésekkel szállítottak kórházba.

rendorauto1

Az idős nőnek egy légpuskából származó lőszer fúródott a karjába, melyet operáció útján tudtak csak eltávolítani az orvosok. 

A nyomozók hamar kiderítették, hogy a sértettet szomszédja támadta meg, miközben az utcán gyomlált. A 79 éves férfit előállították és kihallgatták az esettel kapcsolatban.

Évek óta haragban voltak

Elmondása szerint szomszédasszonyával évek óta rossz viszonyt ápolnak, nem beszélnek egymással, és az élettársával is volt konfliktusa a nőnek, ezért úgy döntött, hogy ekképpen védi meg kedvesét.

A rendőrök házkutatást tartottak a gyanúsított lakásán és a légpuska mellett egy pisztolyt is találtak, valamint közel 300 lőszert. Ezeket engedély nélkül tartotta magánál a gyanúsított, így lefoglalták. A férfinek a súlyos testi sértés mellett lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt is felelnie kell.

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

 

További információ!

 

Helyi reklám, kattintson a képre!!
Már Sushi is kapható az Európai-Kínai ételek éttermében
Vásárosnaményban a Rákóczi park oldalában
a Polgármesteri Hivatallal szemben! 

szusid