Elfogták a 69 éves drognagymamit
- Írta: police.hu
- Közzétéve Kék hírek
A rendőrök április 10-én fogták el azt a 69 éves nőt, aki a gyanú szerint több embernek, kiporciózva árulta a tiltott szert. Az asszony házában több mint három millió forintot és kisebb mennyiségű kábítószer-gyanús anyagot foglaltak le a rendőrök, amely a szakértő elsődleges véleménye szerint új pszichoaktív anyag.
A nyomozás során kiderült, hogy a környékbeli vevők rendszeresen mentek a nagymama házához, ahol adagonként 1-2 ezer forintért jutottak a kristályhoz.
A hónapok óta tartó üzletnek a nyomozók vetettek véget. Előállították az idős dílert és új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.
A pszichoaktív szerek fogyasztását követően szédülés, megnövekedett pulzusszám, légszomj, hangulatingadozás, szorongás, pánikroham, remegés, zavartság, paranoid téveszmék, és hallucináció is jelentkezhet. Ezen szerek fogyasztása rövid idő alatt erős pszichikai függőséget válthat ki a használójából, hosszú távon pedig maradandó egészségkárosodást okozhat.
Amennyiben kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményt észlel, vagy arról tudomást szerez, bejelentést tehet a nap 24 órájában elérhető 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es segélyhívó számon.