Egy diák késelte meg tanárát egy győri középiskolában csütörtök délben
- Írta: kisalfold.hu
- Közzétéve Kék hírek
Megszúrtak egy tanárt egy győri középiskolában, a kisalfold.hu úgy tudja hogy egy diák késelte meg az egyik tanárt az órán
Fotó: H. Baranyai Edina/kisalfold.hu
A rendőrségre érkezett bejelentés szerint december 5-én 12 óra körül az egyik győri intézményben késelés történt. A rendőrök a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét elfogták, és megkezdték a helyszíni szemlét. A sértettet a mentők kórházba vitték – írja a police.hu.
A pedagógust kórházba vitték. Az iskolában a tanításnak vége lett, minden diákot hazaküldtek.
Tóth Gabriella, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője a Győri Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma épülete előtt elmondta, hogy egy 17 éves fiú késelt meg egy 51 éves tanárőt.
A rendőrök még helyszínelnek, az intézmény előtt több rendőrségi jármű is áll.
Oláh Attila, a győri Petz Aladár Megyei Oktatókórház orvosigazgatója elmondta, hogy a megszúrt tanárnő állapota stabil, nincs életveszélyben, jelenleg megfigyelés alatt van. Több késszúrás érte, egyebek mellett a hátán, de sérült az alkarja is, amelyet később műteni kell – ismertette.