MK voks2025 II ADS 1200x150 0530

Bejelentkezés
Frissítve: 2025 Sep 14, 7:05

Jogerősen hat év börtönt kapott a korrupt rendőr

  • Közzétéve Kék hírek

A katonai büntetőeljárásban a Központi Nyomozó Főügyészség Budapesti Regionális Osztálya 2018-ban korrupciós és vagyon elleni erőszakos bűncselekmény miatt emelt vádat egy rendőr ellen.

bíroillusztráció!

A vád szerint a vádlott 2017-ben, egy esetben készenléti szolgálatban, további három esetben pedig szolgálaton kívül, Budapesten és az M3-as autópályán közlekedés, illetve a közterület rendjét sértő szabálysértésekre hivatkozva, tényleges jogalap nélkül, rendőri intézkedés alá vont állampolgárokat.  Majd azért, hogy a további eljárásától eltekintsen, készpénz átadására szólította fel őket. Három sértettől ily módon huszonnégyezer forintot szerzett meg a vádlott, míg egy negyedik személytől átvett kétszázötezer forintot később visszaadta.

A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa 2020. január 20-án kihirdetett másodfokú jogerős ítéletével a fellebbviteli katonai ügyész súlyosításra irányuló indítványának helyt adott.

Az időközben a rendőri testülettől leszerelt vádlottat, jogtalan előnyért hivatali kötelességét megszegve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette, valamint hivatalos személyként e minőség felhasználásával elkövetett zsarolás bűntette miatt halmazati büntetésül hat évi börtönbüntetésre, hat évi közügyektől eltiltásra, valamint összesen kétszázezer forint pénzbüntetésre, illetve huszonnégyezer forint vagyonelkobzásra ítélte.

Ügyészség

 

További információ!

 

MK OSP statik ADS 700x700 0801

Helyi reklám, kattintson a képre!!
Már Sushi is kapható az Európai-Kínai ételek éttermében
Vásárosnaményban a Rákóczi park oldalában
a Polgármesteri Hivatallal szemben! 

szusid