Nyíregyházán folytatódott a „Szenes Hanna emlékév” programsorozata
- Írta: Molnár Zita
- Közzétéve Kultúra
Az UNESCO kezdeményezésére a 2021-es év egyik kiemelt nemzetközi eseménye Szenes Hanna születésének 100. évfordulója.
A Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány által koordinált rendezvénysorozat keretében szeptember 23-án a Nyíregyházi Zsidó Hitközség és a Nyíregyházi Hit Gyülekezete közös rendezvényén emlékeztek meg a világszerte ismert magyar költőnő munkásságáról.
A rendezvény megnyitóján dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere úgy fogalmazott: „Szenes Hanna egy olyan történelmi korban élt, amikor a halált gyakran osztogatták”. A fiatal költőnő tudatosan, büszkén vállalta zsidó identitását a nácizmus pusztító ideológiájával szemben, emberéleteket mentett a történelem kegyetlen időszakában, s a mindössze 23 éves hölgy bátor kiállására a hatalom válasza a halálbüntetés volt.
A megemlékezésen felejthetetlen, s egyben megrendítő színpadi produkciót és zenei élményt nyújtott a budapesti Sabbathsong Klezmer Band „Percek tánca” című zenés előadása, mely az Izraelben nemzeti hősként tisztelt költőnő életútját dolgozta fel saját, kézzel írt naplója és az édesanyja visszaemlékezései alapján. A korabeli klezmer dallamok mellett felcsendültek a költőnő megzenésített versei és Szenes Iván népszerű dalai.
A 100 éves évforduló alkalmából rendezett eseménysorozat vándorkiállítással kiegészítve az ország több helyszínén folytatódik a következő hónapokban.