Érkezik "A padlás" Mátészalkára - színházi előadás június 2-án
- Írta: Művelődési Ház
- Közzétéve Kultúra
Kedves Színházkedvelő Barátaink! Szeretettel értesítjük Önöket, hogy a Mátészalkai Szentpétery Zsigmond Művelődési Központ és Színház következő színházi előadása 2023. június 2-án (pénteken) 19:00 órától a Veres1 Színház előadásában
Presser Gábor - Sztevanovity Dusán - Horváth Péter: A Padlás - félig mese félig musical 9-99 éves korig két részben - melyre nagy szeretettel várjuk Önöket!
A darab egyetlen éjszaka alatt, egy fővárosi padlástérben játszódik 1988-ban, a kommunizmus utolsó éveiben. Itt él Rádiós, a kibernetikus, aki jelenleg szellemi szabadfoglalkozású, mivel 1986-ban engedély nélkül próbált kapcsolatot teremteni idegen bolygókkal és földönkívüliekkel, ezért elbocsájtották az állami központból.
Szintén erre a padlásra érkezik meg a négy szellem, Kölyök (az első, aki szóvá merte tenni, hogy a király meztelen), Herceg (oldalági Lombard herceg, aki egy másik herceggel szemben elveszítette azt a fogadást, melyikük ébreszti fel Csipkerózsikát), Lámpás (a nyolcadik törpe, aki őrségben állt társai védelmében, Hófehérke érkezése után azonban megfeledkeztek róla) és Meglökő (egy jólelkű hóhér, aki az ártatlanul elítélt Kölyköt próbálta megvédeni, de menekülés közben mindketten odavesztek).
A négy bolyongó csupán véletlenül ragadt a Földön. Révészt keresik, hogy átvigye őket az örökre szépek bolygójára. Időközben feltűnik Barrabás, a bombaszakértő gengszter, akit összetévesztenek a szellemek Révésszel, továbbá Mamóka is felbukkan néha, például egy tál szilvásgombóccal, valamint a szomszédban élő Zeneakadémista, Süni is betoppan, hősiességével és bájával elvarázsolva a szellemeket, bár a jó öreg padláson neki már régóta megvan ám a kiszemeltje…
Szereplők:
Rádiós, aki egyszerűen fantasztikus: Fekete Gábor
Süni, fiatal lány, aki hegedülni tanul: Csáki Edina
Mamóka, aki mindent tud az emberekről: Zorgel Enikő
Barrabás, B. Barrabás, a gengszter: Borbély Richárd
Révész, aki csak külsőleg azonos Barrabással: Borbély Richárd
Herceg, finomlelkű szellem 560 éves: Krajnik-Balogh Gábor
Kölyök, naiv szellem, 530 éves: Molnár Gyöngyi
Lámpás, a törpe, zsörtölődő szellem: Janik László
Meglökő, óriás szellem, süketnéma: Palotai Zoltán
Témüller, azelőtt házmester, most önkéntes: Pál Tamás
Detektív, aki még önmagát is kinyomozza: Csonka András / Venyige Sándor
Üteg, a detektív másik balkeze: Vincze Márton
Robinson, a gép: Kozma Milos Noel
Rendezőasszisztens: Czipó Gabriella
Díszlet- és jelmeztervező: Michac Gábor
Koreográfus: Bakó Gábor
Zenei vezető: Nyitrai László
Rendező: Böhm György (Jászai-díjas)
Jegyár:
Földszint - 5500 Ft
Erkély - 4500 Ft
Előjegyzés és információ: a +36 30 740 7909-es telefonszámon.
A jegyek előzetesen a Szentpétery Zsigmond Művelődési Központ és Színház irodájában vehetőek át az előadás előtti munkanapokon 8-16 óra között.