MK NemzKonz ADS 1200x150px 1122

Bejelentkezés
Frissítve: 2024 Dec 2, 22:10

"Liliomfi" Mátészalkán a Mandala Dalszínház előadásában

  • Közzétéve Kultúra

Szigligeti Ede „Liliomfi” című komédiáját - mely 2024-ben ünnepli175 éves jubileumát - korunk szemüvegén keresztül mutatják be a szerzők Szente Vajk és Bolba Tamás. A „Liliomfi” színház a színházban, színészet a színészetben, félreértések véget nem érő komikus sora, mely a fiatalok és az idősebbek arcára is mosolyt tud csalni és mely kicsit rólunk Mandalásokról is szól, hiszen 31. éve utazó színházként járjuk a vidéket határon innen és túl.

liliomfi

A darab olyan örökérvényű kérdéseket helyez a középpontba, mint a szerelem és a generációk közti ellentétek. Mi mindenre vagyunk képesek, hogy kifejezzük szerelmünket? - Erre keresi a választ a szerzők által színpadra állított feldolgozás. „A néző azon gondolkodhat el, meddig vagyunk képesek elmenni, hogy kifejezzük szerelmünket és hogy megtudjuk, viszontszeret-e a másik, s hogy milyen mértékben akarják befolyásolni a fiatalok életét az idősebbek. A ”Liliomfi” arra enged következtetni, érdemes rájuk hallgatni.”

2024-ben jubilál (70) Makk Károly filmje is, a darab alapját azonban nem a film, hanem Szigligeti eredeti vígjátéka adja.

A színdarabban humorban nincs hiány, a helyzetkomikumok mellett mai kifejezések és szlengek használata a nevetés fő forrása. Szellemfi például „teátrálista workshopot” tart, Liliomfi pedig „s.k.” írja levelét. A darab kifigurázza az érzelemdús dalbetéteket is, tükröt állítva ezzel a klasszikus musicalek elé.

Keszthelyre vándorszínészek társulata érkezik, hogy megtartsák az ősbemutatóját Szellemfi (Kovács Attila) csodálatos, egyedi, ízig-vérig magyar Rómeó és Júlia című darabjának, amelynek természetesen ki más, ha nem ő lenne a főszereplője? A város felbolydul a színészek hírére, főként az árva leány, Mariska (Vajnárovics Viktória/Cserjési Beatrix), aki maga is rendelkezik színészi talentumokkal annak ellenére, hogy a (korabeli) társadalomban színésznek lenni nem kifizetődő, és igazán nem is megbecsült szakma.

Időközben a társulat egyik tagja, egy gazdag nemes sarja, Liliomfi (Rozsáyi Márkó), levelet kap nagybátyjától, Szilvai professzortól (Bódis Gábor), hogy amennyiben nem veszi feleségül az általa kiválasztott lányt, megfosztja az örökségétől. Ugyanekkor Szilvai professzor megérkezik Keszthelyre Mariskáért, a gyámlányáért, hogy magával vigye és feleségül adja az unokaöccséhez, gyámfiához, Szilvai Gyulához. A komikum fő forrása, hogy az időközben szerelembe esett Liliomfinak és Mariskának fogalma sincs róla, hogy Szilvai professzor egymásnak szánta őket, a professzor pedig nem tudja, hogy Liliomfi nem más, mint az unokaöccse, így a szerelmesek szöktetést terveznek, Szilvai pedig minden áron igyekszik megakadályozni Mariska és Liliomfi románcát. Főhősünk azonban legény a talpán, színészi átváltozó képessége, és ugyancsak minden hájjal megkent színész barátja, Szellemfi segítségével leküzdenek minden akadályt, és aztán jöhet az elmaradhatatlan boldog vég, a holtomiglan holtodiglan.

A darab harsányan és színesen indul, másodpercek alatt egymásba szeret a két főszereplő, rögtön kezdetét veszi a bonyodalom, megismerjük a cselekmény előzményeit, majd lelassulnak a történések. A darab második felvonásában helyzetkomikumok sora váltja egymást, a cselekmény fő színtere Balatonfüred, Kányai (Mikó István) fogadója, ahol Liliomfi Mariska megszöktetésének érdekében ténykedik, Gyuri pedig azon aggodalmaskodik, hogy Kányai egy bizonyos Ifj. Shcwartzhoz (Bacskai Zsolt), egy osztrák fogadós fiához készül hozzáadni a lányát.

Szigligeti Ede vígjátékát Szente Vajk színesen és szórakoztatóan írta színpadra. Bolba Tamás népzenei motívumai, dalai operettszerűsége tökéletesen megteremtik a kor hangulatát, zenéje könnyed, humorosan, enyhén ironikusan sziporkázó, hálás énekelni való. Fülbemászó dalaival, a szórakoztató színészi játék lehetőségével a „Liliomfi” kellemes kikapcsolódást nyújthat minden korosztálynak, a XIX. századi színház fantáziavilágába röpítve a nézőket.

A Mandala Dalszínház előadásának - a történet sok helyszínét ötletesen és praktikusan megformálni tudó - díszleteit Tóth Kázmér (Scabello) tervezte, az előadást Mikó István (Jászai-díjas, Érdemes és Kiváló Művész) rendezte, a tervek szerint – a szerzők által adott irányt követve - több generáció által szerethető és felhőtlen kikapcsolódást ígérő köntösbe öltöztetve Szigligeti klasszikusát.

A Mandala Dalszínház megszerezte a kelet-magyarországi kizárólagos játszási jogokat Szente Vajk és Bolba Tamás „Liliomfi” feldolgozásának bemutatására. A „Liliomfi” c. zenés komédia bemutatója 2023. június 20-án volt Nyíregyházán a Váci Mihály Kulturális Központban!

Előadás Mátészalkán 2023. december 13. 19.00 órai kezdettel a Szentpétery Zsigmond Művelődési Központ és Színház színháztermében.

Jegyár: Földszint: 4500 Ft Erkély: 2500 Ft

Előjegyzés: 06 44 310 010

A jegyek a Szentpétery Zsigmond Művelődési Központ és Színház irodájában vehetőek át az előadás előtti munkanapokon 8-16 óra között.

Liliomfi plakát

 

 További információ!

MK NemzKonz ADS 700x700px 1122

donerfkert