MK NemzKonz ADS 1200x150px 1122

Bejelentkezés
Frissítve: 2024 Dec 2, 22:10

Emléktáblát kapott Juhász Erika festőművész, a beregi alkotóközösségek rendszeres vendége

  • Közzétéve Kultúra

Közel hat éve, hogy a Falvak Kultúrájáért Alapítvány szomorúan tudatta a beregi ismerősökkel, barátokkal és  együttműködő Önkormányzatokkal, hogy elhunyt az Aranyosapátiban működő nemzetközi alkotóközösség egyik vezéregyénisége Juhász Erika festőművész.

juhasz erika

A művésznő a beregi falvakban közel húsz táborban alkotott - közte Tiszakerecsenben és Zsurkon - illetve művészeti vezetőként irányította a háromhatár ölelésében élő művészek tevékenységét. 

Március első napján a Székely Bertalan-díjas festőművész, Juhász Erika tiszteletére emléktáblát avattak a Bosnyák utca 1/a számú társasház bejárata mellett. A táblaavatást a művész lánya, Beleznay Diana kezdeményezte, és az önkormányzat, valamint a társasház lakóközössége is egyhangúlag támogatta - írta Riersch Tamás a Zugló Médiában.

juhasz erika 1

Juhász Erika nemcsak festőművész, hanem tanár is volt. A Budapesti Tanítóképző Főiskolán tanította docensként rajzolni a pedagógus-növendékeket. A festészetet maga is kiváló tanároktól sajátította el. Édesapja már fiatalon beíratta őt Gallé Tibor híres festőiskolájába, majd elsőre felvették a Képzőművészeti Főiskolára, ahol olyan neves művészek, mint Szőnyi István, Barcsay Jenő és Pór Bertalan egyengették az útjait. Juhász Erika saját magát hangulatfestőnek nevezte, akinek a képei hűen tükrözik a pillanatnyi hangulatát. Pályatársai és tisztelői azonban sokkal inkább az akvarell királynőjének hívták őt. Hosszú – 92 évnyi – élete során számtalan kiállítása volt, jó pár Zuglóban is, és Európa számos országában, illetve a tengeren túl is láthatta a képeit a közönség.

Juhasz Erika emlektabla avatas STG 3 750x375Fotó: Subits-Tóth Gergő

Nyolc éves korától egészen a haláláig a Bosnyák utcai házban lakott, itt festette képei egy részét is. A rangos Székely Bertalan-díj mellett a kerületi önkormányzattól 2011-ben „Zuglóért Emlékérmet” is kapott. A Fővárosi Képtár öt képét is őrzi, ezen kívül több köz- és magángyűjteményben is megtalálhatóak a festményei.

Juhász Erika festőművész türelemmel viselt, hosszúbetegség után 2018. március 26-án hunyt el. A lánya és a ház lakói már 2019-ben indítványozták egy emléktábla felállítását, ám a világjárvány miatt erre csak idén kerülhetett sor.

 

 További információ!

MK NemzKonz ADS 700x700px 1122

donerfkert