5 éves a CSAK! Csenger a világ közepe
- Írta: Pótor Melinda
- Közzétéve Kultúra
Gálaműsor, meglepetés vendégek, tangó, tánc, Molnár Piroska, Csonka András, Járai Máté és sokan mások… macedóniai, spanyolországi, skóciai fiatalok is érkeznek hozzánk tanulni.
Csengerben születtem, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, ahonnan messzire sodort az élet, de egész pályám alatt erőt adott, hogy honnan jöttem. Öt évvel ezelőtt augusztus 20-án kaptam meg elismerésként a várostól egy olyan épület használatát, ahol még a nagyapám, édesanyám és a rokonságból is sokan tanítottak.
Mi meg az öcsémmel ott tanultunk írni és olvasni. Ekkor hoztam létre a Csengeri Alkotóközösséget, a CSAK!-ot. Ebben az épületben kezdtünk dolgozni határon innen és túlról érkező egyetemistákkal, leendő művészekkel. Elhatároztam, hogy Csehov Sirályából tartom az első kurzust. Antal Csaba díszlettervező és Kiss Beatrix jelmeztervező rengeteg ruhával érkeztek, ami egy százéves néni hagyatéka volt. Az első sirályok az ő kombinéjában repültek. Különböző helyszíneken adták elő a jeleneteket a résztvevők, a nézők pedig vándoroltak.
Volt olyan is, hogy a nézők és a színésznő is buszra szálltak, és Nyina ott vallott érzéseiről. Sasho Dimoski, a velesi Nemzeti Színház igazgatója három éve csatlakozott hozzánk, idén Kertész Imre Sorstalanság című művét dolgozza fel Vasil Zafirchev koreográfus segítségével.A kurzusok mellett fesztivál is várja az érdeklődőket, a programok már augusztus elsején indulnak. A Színház -és Filmművészeti Egyetem hallgatói Hajnóczy Péter A halál kilovagolt Perzsiából című előadása nyitja a CSAK! Fesztivált.
Tavaly Pogány Juditot üdvözölhettük, most Molnár Piroskát láthatja a közönség augusztus 2-án. Az idén gálaműsorral ünnepeljük az 5 éves CSAK!-ot, ahol meglepetés vendégek lépnek fel, és természetesen én is, ahogy minden évben, most is koncertet ad Mester Dávid. Aznap, a tangózni vágyókat Budai László világbajnok táncos vezeti be a tangózás rejtelmeibe.
A nézők augusztus 5-én egy fergeteges estén randevúzhatnak Csonka Andrással. Bemutatjuk a Viola presszó című filmet, amit tavaly itt Csengerben forgattunk a kolozsvári egyetemistákkal közösen. Augusztus 10-én láthatják a kurzusok bemutatóit. Ez lesz a legizgalmasabb este, hiszen a nézők az egyik helyszínről a másikra sétálva megnézhetik a Sirály jeleneteket, és a Sorstalanságból is láthatnak részleteket. Az idén nagyon sokan leszünk, mert Macedóniából is érkeznek fiatal színészek, de van aki Spanyolországból, van aki Skóciából érkezik hozzánk tanulni.
Olyan szerencsések vagyunk, hogy Visky András öt éve minden CSAK!-on itt van volt. Vagy kurzust tartott, vagy órát adott, tavaly az új könyvéről kérdezte Juhász Anna. Idén is velünk lesz, ami számunkra nagyon fontos és megtisztelő. Nem csak az előadásokra várjuk a nézőket, akik napközben érkeznek betekinthetnek a kurzusok próbáiba, esténként pedig csatlakozhatnak hozzánk egy kis csevegésre a CSAK! Házban.
Augusztus 4-én a Fesztiválon először fellépek Járai Mátéval az Élet rapszódia című előadásban. Kecskeméten rendeztem a Cirkuszhercegnőt, amiben Máté remekelt. Egy próbán azt mondta, régi vágya, hogy velem együtt állhasson színpadon. Örülök, hogy őt is vendégül láthatjuk itt. Boldog vagyok, hogy Csenger városa 5 éve támogat minket, és a csodálatos csengeri emberek segítsége nélkül nem lenne ilyen sikeres a CSAK!
Hálával tartozom azoknak a munkatársaimnak, akik immáron 5 éve hisznek abban, hogy milyen fontos, hogy átadjuk tudásunkat a fiatalabb generációknak. Büszke vagyok a hallgatóinkra, akik a művészi pályájukon egyre nagyobb sikereket érnek el, és évről évre visszatérnek hozzánk. Azok az érdeklődők sem maradnak ki a CSAK! történéseiből, akik nem tudnak ellátogatni Csengerbe, kövessenek minket a Facebook és az Instagram oldalunkon, ahol folyamatosan élőben jelentkezünk majd.