A Kispesti Helikon Egyesület kiállításának megnyitója Vásárosnaményban

A Teremtés történet hajnalán Isten odavezette az embert alkotásaihoz, és azt mondta, hogy nevesítsd azokat. Határozd meg, definiáld a teremtettséget! Azóta mindent, sokszor talán kényszeredetten is nevesíteni igyekszünk, mindent definiálunk, vagyis meg akarjuk határozni.

Ízleljük most egy kicsit ezt a szót! Definiálni, tulajdonképpen azt jelenti, hogy lerajzolok egy négyzetet, ahol a vonalak elhatárolnak, végesítenek és véglegesítenek. Meghatározni, nevesíteni azt jelenti, hogy lezárom a végeit a dolgoknak, és ezzel bezárom egy keretbe. Gyakran magát Istent is szeretnénk így keretek közé zárni. Ezért is figyelmeztet a második parancsolat, hogy ne csináljunk magunknak faragott képet. És ezért állapítja meg nagyon leleményesen Aquinói Tamás, hogy Istent nem lehet definiálni.

Vajon a szakrális művészet nem a lehetetlenre vállalkozik, amikor művészetével a maga anyagába, formájába, színeibe száműzi a végtelent, magát Istent? És most olyan műveket tekinthetünk meg a Kispesti Helikon Kulturális Egyesület alkotóinak jóvoltából, amik bizony keretekkel bírnak. Végesek. Vajon nem csorbítják-e Isten szuverenitását, vajon nem szegényítik-e meg Isten Mindenhatóságát ezzel az alkotó folyamattal, ezzel a keretezéssel?

Bizony lehetetlen és reménytelen vállalkozás ez, abban az esetben, ha az Istent akarnák önmagában megmutatni. Akkor szegénnyé tennék, akkor profanizálnák, akkor lealacsonyítanák. A szakrális művészetnek, legyen az zeneművészet, népművészet, mozgásművészet, vagy éppen képzőművészet csak akkor van létjogosultsága, pontosabban, csak akkor lesz hiteles, ha Istent nem önmagában, hanem Istent az ember mellett ábrázolják, ha az isteni kegyelem egy speciális kifejeződésére koncentrálnak. Mégpedig arra az isteni tettre, ami kész volt belépni a mi kereteinkbe. A szakrális művészet arról üzen, hogy Isten kész belépni világunkba, kész belépni az ember életébe. A Helikon Egyesület alkotói, köztük Munkácsy, Kossuth, Balázs Béla, Príma díjas művészek immár három esztendeje kapcsolódva az Ars Sacra témájához hirdetik a legnagyobb kegyelmi ajándékot: az Isten kereteinkbe érkezését. 

Talán sokszor kiábrándító, elszomorító, és sokszor fájdalmas ráeszmélnünk, hogy definiálva vagyunk, hogy végesek vagyunk. Keretezve van létünk. De éppen az ilyen szakrális művészetek, az ilyen kiállítások két dologra tanítanak meg

Először arra, hogy van élet a kereteken túl is. Nem lehet, nem szabad mindent véglegesen lezártnak tekinteni. Kell hinni, hogy az én kereteimen túl is van lét, van valami.

Másodszor arra tanítanak és bátorítanak ezek a kiállítások, hogy kereteinket ki kell tudni tölteni. Éppen a hozzánk érkező istenségnek támogatásával tehetjük meg, hogy mindazt, amit Isten nekünk ad: teret, időt, lehetőséget ki tudjuk tölteni tehetségünkkel, művészetünkkel, szorgalmunkkal.

A Helikon Egyesület alkotóinak kereteiben az élet összpontosul. Félelmek és kiáltások vagy éppen vigasztalás és csend. Születés és meghalás, ünnep és hétköznapiság, hűség és árulás, részek és egészek. Mindaz, amik mi emberek vagyunk. Ezek a képek azonban nemcsak tényszerűen ábrázolják így, vagy úgy a földi létet, hanem kiegészülnek a szakrálissal, ami reménységet ad az embernek, ami segít egy magasabb szintre, nívóra emelni voltunkat, és ami elűzi por voltunkból fakadó félelmeinket.

A kiállítás gazdag anyaga és azoknak témái éppen az ünnepi készülődésben, az Adventben válnak aktuálissá, amikor várjuk a kereteinket magára vevő Krisztust, a testté lett Igét. Krisztus éppen azért vállalja lét-keretünket vagy keret-létünket, hogy te és én, miként ezek az alkotások és bennük az alkotók, kitöltsük a rendelkezésükre álló teret, keretet.

Kívánom, hogy mindenki, aki ennek a kiállításnak részese lesz az elkövetkező napokban másként, Istennel együtt tudja definiálni, meghatározni önmagát, saját életét, saját földi kereteinek küldetését.

Ezért legyen köszönet mindenkinek, akik segítették és támogatták a Vásárosnaményi kiállítás megszervezését! Legyen köszönet Alkotóknak, Rendezőknek és legyen köszönet a keretekbe belépő Istennek! 

Rácz Róbert, református lelkipásztor