Gazdag értékteremtés határtalan összefogással Aranyosapátiban
- Írta: Nick Ferenc
- Közzétéve Kultúra
A Falvak Kultúrájáért Alapítvány folytatta értékteremtéseit, amelyhez a nehéz helyzetben lévő szervezetnek nemzetegységesítő összefogásra volt szüksége.
A Pünkösdi gazdatalálkozó fórumán prof. dr. Szilágyi Tivadar a gödöllői Szent István Egyetem egyetemi tanára, a Magyar Kultúra Lovagja előadásának záró részét megosztotta Nick Ferenccel, a Falvak Kultúrájáért Alapítvány kuratóriumi elnökével, hogy együttesen jelentsék be ünnepélyesen a Vidékfejlesztési Akadémia működésének megindítását. A népfőiskolák és más felnőttoktatási intézmények tapasztalatait felhasználó, de azt megújító, hatékonyságra törekvő program fővédnökségét V. Németh Zsolt államtitkár vállalta.
Vajda László a Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Népművészeti Egyesület elnöke, a Magyar Kultúra Lovagja kovácsoltvas zászlótartókat adományozott Aranyosszigetnek, és bejelentette, hogy a kovácsmesterek nemzetközi konferenciáján esőcsatornatartó díszekkel gazdagítják Aranyossziget Gyermek és Ifjúsági Tábort.
Százak tekintették meg az „Értéktárát”, amelyet dr. Polyák Albert a Nemzeti Művelődési Intézet főigazgatója nyitott meg, aki bejelentette, hogy egy szék jelképes megvásárlásával járul hozzá a „nemzet otthonának” működéséhez.
A VI. Magyar Világtalálkozón Korpás István (Szatmárcseke) „Elszármazott magyarok emlékoszlopa” alkotást és a Nagyalföldről elszármazott első 12 család nevével Kovács Ferenc (Osló, Norvágia) adta át, megteremtve ezzel annak évenkénti bővitéséhez kapcsolódó hagyományt.
A világtalálkozót követően – május 17-22 között – Füzérradványban folytatódik az alapítvány értékteremtése. A Világ magyarságáért címmel kitüntetett Dunai Nemzetközi Alkotókör tagjai 15 köztéri alkotással gazdagítják a vendéglátó település mellett Kovácsvágás, valamint a Kultúra Lovagrendje emlékparkját.
Nick Ferenc