Bittner Erzsó: A megsárgult havasi gyopár

A csendes nyugdíjas éveim arra is szolgálnak, hogy a kedvenc időtöltésemre, az olvasásra is gyakrabban időt szentelhessek. Ma már ritkábban olvasok több százoldalas regényeket, annál inkább novellákat vagy szép lírai költeményeket. Kedvelem  Reményik Sándor írásait is, köztük találtam rá két gyöngyszemre, a Gyopár és A havasi gyopár címűekre. Ezek az írások családi emlékeket idéztek fel. Sok-sok évtizedet kellett "visszalapoznom", hogy ehhez a már elnevezésében is páratlanul szépséges virághoz kapcsolódó emlék megelevenedjen. Boldogan idézem, ugyanis a drága szüleimmel kapcsolatos a történet.

Az emberiség legnagyobb tragédiái a háborúk, családokat szakítanak szét, embertelenségek sorozatát, tengernyi fájdalmat, könnyeket, pusztulást hoznak, leginkább az ártatlanoknak. Ilyen volt a II. világháború is.

A remény, a bizakodás azonban a legdrámaibb helyzetekben is él az emberekben. Meghatóan szép és tiszta emberi érzésekről vall az a történet, ami a szüleimet összeköti az egyik legkedvesebb havasi virággal. Édesanyánknak az elbeszéléséből  ismertük meg a nagy gondossággal és féltve őrzött havasi gyopár történetét. " Édesapátok hozta nekem az Erdélyi-havasokból 1944 késő őszén, a frontról." -mondotta mindig valami csendes boldogsággal. Édesapánkat pedig gyermeki kíváncsisággal kérdezgettük a katonai éveiről, ha mesélt, mi, gyerekek a lelkes hallgatói voltunk. A fronton - mondotta-,  nemcsak az ellenséggel kellett harcolnunk, hanem a saját életben maradásunkért is meg kellett küzdenünk.

Talán a Fogarasi-havasokon történt, amikor a fegyverek kicsikét elhallgattak, volt idő a honvédeknek is egy kis pihenésre.

Ha szép őszi nap volt, ebben a röpke pihenőidőben a bajtársaival együtt vágyakozva nézték a vonuló felhőket, a szárnyakat kapott képzeletükben pedig az édes otthonról álmodoztak. Egy ilyen pillanatban akadt meg a szeme édesapánknak az egyszerű, nemes kis virágon, ami egy kopár sziklán tündökölt a napfényben a szédítő magasságban, ott ahol már semmilyen növényzet nincsen, a magas hegy szikláján ékeskedett lelket gyönyörködtetően. Ez a virág a vadászfeleségek jelképeként is ismert HAVASI GYOPÁR. A veszélyt nem mérlegelve "kúszott" szikláról sziklára édesapánk, közben az ifjú feleségére gondolva, hogy leszakíthassa a különlegesen szép virágot. Ha majdan Isten segítségével végre haza, a szeretett feleségéhez, a családjához megérkezik a frontról Kassára, a szülővárosukba (ekkor még itt élt a családunk), akkor ezzel a különleges ritka ajándékkal kedveskedik majd az ifjú asszonyának. A mondavilágban varázserővel felruházott virágot nagy gondossággal a zsebkendőjében helyezte el. Aztán hol a zubbonya zsebében, hol a sapkájában őrizgette. Hála Istennek, örömet tudott szerezni édesanyánknak a fenti képen látható, a mára már igen-igen megsárgult, a 73. éve becsben tartott és tisztelettel őrzött virággal, aminek akkoriban sárgás-fehér kis bársonyos virága volt.

A viszontlátás boldogsága még teljesebb lett azzal, hogy a szerelmük első gyümölcse, a nővérünk, Aranka értelme is nyiladozott már az utolsó találkozásuk óta. Teljes volt a boldogság.

A különleges ajándékot pedig édesanyánk, aki nagyon szeretett olvasni, a legkedvesebb könyvének a lapjai között őrizte. A mondavilágban ez a virág szerelmi varázslattal is bírt. A tiszta szerelemből kötött házasságukban a gyermekáldás boldogsága is otthonra lelt. Öt gyermekkel ajándékozta meg a jó Isten Őket. Akik még ma is örülhetünk egymásnak. Valami különleges kapocs, kötődés, a szerelem jelképe lett ez a kis szerény virág, ami a szüleink boldog házasságának a jelképe is volt. Titokban hányszor megcsodáltuk az almárium fiókjából kicsempészett, a féltve őrzött könyv lapjai között. Sajnos, a megértéssel, tisztelettel és szeretettel teljes házasságuknak 35 év után - tengernyi bánatunkra -  édesanyánk korai halála vetett véget.  

Talán sejtette a sorsát édesanyánk, mert a halála előtt néhány évvel a féltve őrzött emlékét, a már régen elszáradt, megsárgult, de a még mindig a legnemesebb ajándékát, a havasi gyopárt Arankának adta át.

Talán azzal a gondolattal, hogy vigye tovább , és maradjon fenn a szívet-lelket melengető történet, vagy talán a mondavilágban megörökített, a kis virágról szóló varázserőt továbbadva bízott a házasságukhoz hasonlóan a nővéremék frigyükben is, hogy  folytatódjék majdan a fiatalok meghitt együttléte. A 73. éve családi ereklyeként számon tartott havasi gyopárt a nővérünk ma is féltve őrzi, üveglappal védi a széthullástól. Ha a testvérek találkozunk, még mindig jólesik feleleveníteni azt a nemes gesztust, hogy édesapánk a háborús borzalmakban is tudott a szeretteire, a szépre, a jóra gondolni. A megható meglepetésnek a felelevenítése még mindig elérzékenyít mindnyájunkat. Ebben a szép gesztusban jelen volt hajdanán a szeretet, a szerelem, a kedvesség, a tisztelet, a megbecsülés és a meglepetés. Ebből a történetből még ma is meríthetünk erőt, ami a szeretetetünket adja, hogy továbbra is jó testvérek maradjunk. Azt pedig, hogy még örülhetünk egymásnak, a jó Isten kegyelmi ajándékának tekintjük és köszönjük. Egy-egy új esztendő bizakodással tölt el bennünket. A születésnapjainkon években gyarapodunk, de a szeretetünk sem fogy, mert ha távol kerültünk is néhányan a testvérek közül egymástól, a szeretet összetartó ereje erős köteléknek bizonyul. Csak bizakodni szeretnénk a szép öregkorunkban!

A havasi gyopár , ez a nemes, bájos kis virág még ma is a magasból látja a földön nyíló társait, távol a világ zajától, az égi magasságban, a jó Isten közelében. Számunkra pedig a több évtizede őrzött, megsárgult, de a szépségét megőrizve a havasi gyopár üzenetet is hordoz. A reményünk csillog ebben az üzenetben, hogy a SZÜLEINK is valahol az "Égi Országból" figyelik, óvják féltő szeretettel az öt gyermeküknek, a tíz unokájuknak, a 16 dédunokájuknak a földi útjait, akik boldog büszkeséggel őrizzük az emléküket a szívünkben, míg élünk.

Továbbá csak reménykedünk abban, hogy az öt ükunokának majdan a szülei tovább adják a BITTNER üknagyszüleik szívmelengető történetét okulásul, hogy bármilyen embertelen világ is vegye őket körül, törekedjenek az őszinte emberi érzésekre, valamint a szépet, a jót is keresniük kell!

2017, Bittner Erzsó

Bittner Erzsó további írásait megtalálja itt: irasaim4.webnode.hu