A megzsarolt kéményseprő, avagy hogy kell kotorásra bírni a szakembert

Tegnap olvastam a Három Határ Híreiben, hogy egy háztartási gépszerelőt fogva tartottak, egy korábban elvégzett munkadíj vissza fizetését követelték tőle. Hogy mik vannak gondoltam magamban! aztán ennek kapcsán eszembe jutott az esetem a kéményseprővel...

Nagyon rég volt van már vagy 25 éve vagy talán több is. Járt akkoriban egy kéményseprő de csak díjbeszedéskor láttuk akkor meg mindig sietett, mert hogy még sok helyre kell mennie le kell számolni a pénzel. Mindig mondta, hogy majd jövő héten jön és megsepri a kéményt. Persze eszébe se volt jönni csak ha újra a díjat szedte. Szegény Anyám meg csak bosszankodott miatta, félt hogy egyszer kigyúl a kémény.

Történt egyszer, hogy új kéményseprő járt a falunkban, bekopogott nálunk is. Ajtót nyitottam hát ott állt egy alacsony termetű kissé pohos idősebb fószer, dús gyökérkefe bajusszal az orra alatt, elég barázdás unott képpel mondta, hogy a kolléga beteg lett ő helyettesíti, jött a díjat beszedni. Látszott, hogy a ruha is jóval nagyobb méret mint amilyennek lennie kéne, szóval elég murisan nézett ki, bolondos jó kedvem támadt, gondoltam megviccelem.

Szélesre tártam az ajtót, mondom akkor tessék beljebb jönni. Amint bent volt, kulcsra fordítottam a zárat, a kuncogást vissza fojtva rászóltam...

Ide figyeljen jó ember, maga innen ki nem megy míg meg nem kotor, de alaposan!

Szegény anyámnak kikerekedett a szeme, még a szó is a torkán akadt, össze csapata a kezét csak annyit tudott ki nyögni, hogy " te Marika te!" A szerencsétlen ember meg olyan riadt képet vágott, hol rám, hol húgomra, hol szegény ősz hajú anyámra nézett, látszott rajta, hogy se fiú se lány. Na mit néz, nem minket kell kotorni mondtam kacagva és kinyitottam a spájzban ajtót, itt a padfeljáró mutattam a létrára.

Az szinte menekült, kettesével szedte a létrafokokat, úgy megseperte a kéményt, mind három helyen a cső mellett ömlött a korom szállt minden felé. Végül lejött a padról, anyám meg nem győzött magyarázkodni neki, hogy ,,ne haragudjon már, ez a jány bolond!"

Kiss Zoltánné, Marika