Gondolatok a nemzet traumája 97. évfordulójának előestéjén

Az 1919-es román megszállás, majd az azt követő Trianoni-békediktátum okozta nemzeti traumában Mátészalka tisztességesen helytállt. Szerencsére nem osztozott a korábbi Szatmár vármegye többségének tragikus sorsában, melyet az önkény elcsatolt az országtól.

A kisváros, az új országhatártól alig huszonöt kilométerre, három vármegye itthon maradt területéből formált új vármegye, Szatmár-Bereg-Ugocsa székhelye lett. A "friss" megye emberfeletti erőfeszítésekkel újraszervezte a közigazgatást, megszervezte a gazdasági életet, az oktatást.

Amit viszont nem tudott megtenni - enyhíteni a szétszakadt családok gyászát, a szétszakadt emberi és kulturális kapcsolatokat. 

Az én rokonságom egy része is odamaradt, Romániában. Gyerekkoromban sokszor hallottam a szót Tasnádról, Kálmándról, ahonnan a nagyszüleim jöttek el, és már felnőttként értettem meg, mit jelent az, hogy a későbbi életükben soha többet nem mehettek oda vissza, ahol a gyerekkor telt el, és ahol a felmenők sírjai vannak. 

Fájó szívvel emlékezünk Trianonra, de büszkén gondolunk Szatmár-Bereg-Ugocsa vármegyére. 

Fotók: a szalkai megyeházák