Kölcsey Ferenc faluja: Szatmárcseke

A magyar szívet leginkább megdobogtató költemény Kölcsey Ferenc nemzeti fohásza, a Himnusz, amelyet távol a zajos világtól, egy eldugott kis faluban, Szatmárcsekén írt 1823. január 22-én.

Kölcsey Ferenc (1790-1838) a reformkor egyik kiemelkedő alakja, költője és politikusa. 1790. augusztus 8-án született egy szatmári faluban, a ma Romániához tartozó Sződemeteren. Gyermekkorát Álmosdon töltötte, 6 éves korától 19 éves koráig pedig a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában tanult.

Gyenge testalkatú, zárkózott, befelé fordulógyermek volt, ennek egyik oka, hogy jobb szemét kis korában egy betegség kapcsán elvesztette, illetve szülei nagyon korán meghaltak, így a tanulásnak szentelte az életét. A református gimnázium könyvtárában bújta a könyveket, megtanult latinul, görögül, franciául és németül. Ezt követően Pesten folytatta jogi tanulmányait. Kazinczy Ferenccel már a gimnáziumi évek alatt összebarátkozott, aki támogatta irodalmi munkásságát.

1815-től a családi birtokok öröksége végett költözött Ádám öccsével Csekébe és itt élt kisebb megszakításokkal egészen a haláláig. A költő kúriájától nem messze laktak az édes unokatestvérei.

Kölcsey a korának egyik legműveltebb alakja volt, rengeteget olvasott, a csekei otthonában hatalmas mintegy 1200 kötetből álló könyvtára volt. Ha látogatók jöttek hozzá, akkor is mindig könyv volt a kezében.

Cseke Pesttől távol esett és attól tartott, hogy a szellemi életnek nem tud eleget tenni. Ádám testvérével úgy állapodtak meg, hogy míg ő az irodalommal foglalatoskodik, addig az öccse vezeti majd a gazdaságot. Többször szerette volna elhagyni Csekét, de az anyagi gondok és öccse halálával árván maradt unokaöccse- Kálmán iránt felelősséget érezve- terve nem valósult meg.

Aggodalma ellenére Csekén sikerült neki jogi apparátust kialakítani, több joggyakornoka volt és olyan neves személyek is látogatták, mint például Szemere Pál és Wesselényi Miklós.

Verseinek nagy részét Csekén írta. 1826-tól kapcsolódott be a politikai életbe is 1832-től Szatmár megye főjegyezőjének választották. 1832-1836-os országgyűlésen pedig a megye követeként van jelenés a liberális ellenzék táborát erősíti az alsótáblán. A magyar nyelv hivatalossá tételéért és a jobbágyfelszabadításáért harcolt, 1835-ben leköszönt a követi tisztségéről, ugyanis a Szatmár vármegyében a maradiak szava érvényesült és ez szemben állt Kölcsey nézeteivel. Visszavonult Csekébe. A sors pikantériája, hogy rokonai felbujtására, a jobbágyok a jószágokat ráhajtják a szántására, ezzel egy éves jövedelmét vesztette el. Azzal az emberrel teszik mindezt, aki az országgyűlésen szívvel-lélekkel harcolt a jobbágyság helyzetének a javításáért. Utolsó napjaiban a koholt vádak alapján beperelt Wesselényi Miklós védőbeszédén dolgozott, amely annyira legyengítette, hogy egy megfázást már nem tudott legyőzni a szervezete. 

1838. augusztus 24-én halt meg és temették el a csekei református temetőben. Petőfi 1847-ben az Úti levelek (14. levél) című művében így vélekedik sírjáról: „Badalóval csaknem szemközt fekszik innen a Tiszán (tulajdonképpen túl a Tiszán) Cseke, és a csekei temetőben Kölcsey Ferenc. Tavaly ősszel egypár hétig laktam itt, s meg-meglátogattam a szent sírt, melyben a legnemesebb szívek egyike hamvad. Halmánál nincs kőszobor, még csak fejfa sincs, melyre neve volna fölírva; de nincs is rá szükség, mert az odalépő vándornak szívdobogása megmondja, ki van ott eltemetve.”

Az első emlékoszlopot rokonai 1856-ban emelték. A mai 6 oszlopos, klasszicista stílusú síremlék, amelyet halálának 100. évfordulójára, 1938-ban állították fel. A faluban sokáig nem volt semmilyen utalás, hogy egykor a költő itt élt és munkálkodott. A helyi általános iskola tanára, igazgatóhelyettese Lakatos József ösztönzésére a község művelődési házában 1965-ben alakították ki a Kölcsey Ferenc Emlékszobát. Korábban ezen a helyen állt a költő kúriája. Lakatos József felismerte, hogy szüksége van a falunak olyan alkotásokra, amelyek méltók a költő nagyságának a kifejezésére, így a falu vezetői összefogtak, halálának 120. évfordulójára elkészült a Berki Nándor szobrász alkotta Kölcsey-mellszobor, illetve a Himnusz megírásának 150. évfordulójára Marton László teljes alakos Kölcsey bronzszobra, amelyetaz emlékszoba előkertjében állítottak fel.

Kölcsey koporsójának egyik oldalán ez a felirat volt olvasható: „El ne felejtsetek”. Neve soha nem merülhet feledésbe, hiszen művei és a politikában képviselt nézetei mai napig is aktuális témákat közölnek.

Kölcsey műveltségéhez, zsenialitásához hatalmas nagy hazaszeretet is társult, verseinek zöme a hazaszeretetről szól, ezért emeli fel szavát politikusként is. Az életét szentelte a hazának, élete végégig tiszta szívvel küzdött a magyar ügyért. Egy feudális kötöttségektől mentes, erős független, polgári Magyarországban hitt. Korának legolvasottabb személye tudta, mit kellene tenni ahhoz, hogy az ország fejlődésnek induljon. Egyik legfontosabb jelszava: „Szeresd a hazát!” És azt is megmondja hogyan: „Hass, alkoss, gyarapíts:s a haza fényre derül”.

Mint tősgyökeres csekei felmenőkkel rendelkező, mindig is büszkeséggel töltött el, hogy egy különleges faluban élek, ahol a magyar történelem egyik legnagyobb gondolkodója élt, ahol a nemzeti imánk született. Gondolatai és eszméi mindig is közel álltak hozzám, déd- és nagyapám is résztvállaltak a haza védelmében, csak ők nem tollal, hanem karddal a kezükben küzdöttek a hazáért. Nagyszüleim is sokat meséltek a Kölcsey családról, így számomra Kölcsey Ferenc neve mindig is egyet jelentetett Szatmárcsekével.

1815-ben ő hazajött Csekébe, hiszen édesapja is itt született, édesapja rokonsága is itt élt Csekén Helybeli lakosként Kölcsey Emlékszoba tárlatvezetését igyekszem hittel és lélekkel végezni, fontosnak tartom, hogy az embereknek továbbíthatom Kölcsey Ferenc üzenetét.

A Himnusz megírásának a dátuma a magyar kultúra napja, a Kölcsey Társaság a szatmárcsekei református templomban ökumenikus istentisztelet keretében minden évben megemlékezést tart a költőnkről és átadásra kerül a Kölcsey-emlékplakett. A falu lakosságának a nevében elmondhatom, hogy a legnagyobb tisztelettel és hálával gondolunk nemzeti himnuszunk szerzőjére.

A magyar Himnusz összetartó erővel bír, összefogja a magyarságot, amíg él magyar ember a földön, soha nem fogja őt elfelejteni.

Pongor Ildikó