Borbély Balázs: A fordítva befogott tehenek

Ha rátekintünk a térképre ott, ahol a Túr kanyarog, akkor láthatjuk, hogy van egy nagy terület, amely Vámosoroszi, Fülesd, Kölcse, Sonkád, Tiszabecs, Uszka és Magosliget, na meg a két Palád, a két Hodos, Garbolc, Méhtelek, Rozsály, Tisztaberek, Túrricse és Csaholc által van körbehatárolva, ahol egy nagy „lakatlan” terület látszik.

Odafentről látszik persze csak ez lakatlannak, ugyanis település valóban nincs a fentebb felsorolt falvak által határolt gyűrűn belül. Van azonban minden más. Itt valóban végigmehetsz akár úgy is a Túr töltésén, hogy emberrel véletlenül sem találkozol. Ha igen, akkor sem tömeggel, csak egy-egy juhásszal, csordással, traktorossal, vagy esetleg horgásszal.

Nem mondom, hogy nem jó találkozni emberekkel, de én nem ezért járok ide, hogy ismerkedjek. Jobban szeretem bámulni a tájat, a fákat, a hegyek kontúrjait, a felhőket, a legelésző őzeket, gyanúsan lapuló nyulakat, az ég madarait, meg a folyamatosan rám ijesztő fácánokat. Ezek a jámbor madarak rendszeresen akkor röppennek fel óriási rivalgással, amikor közvetlenül melléjük érek. Én észre sem venném őket, de ők persze igen és természetesen nem bíznak az én fegyvertelen ártatlanságomban. Többször ijesztettek már rám az óriási patáliájukkal. Aztán meg csodálkoznak, ha a vadászok ezt ólommal díjazzák. Vagyis utána már nem is csodálkoznak…

Ha ragaszkodunk a térképhez (és miért ne ragaszkodnánk, már csak a tényszerűség kedvéért is), láthatjuk, hogy számtalan meder, patak, csermely, ér, holt meder, vakmeder, árok és még ki tudja, hogy minek nevezett vízzel kapcsolatos földrajzi képződmény színesíti.

A klasszikus út Orosziból indulva a kertek alatt kezdődik, mégpedig a futball pálya mellett a „régi tanya” felé haladva. Ezt nevezték régen Luby–tanyának, majd Christoph-tanyának, majd tsz-telepnek, majd semminek. Sic transit gloria mundi. Az is előfordulhat, hogy a tanyán valamikor megfordult olyan könyv, amelyikben az említett klasszikus idézet le van írva. Nagyapám ugyanis, aki nyolcvanas éveiben éjjeliőrként „tevékenykedett” itt, rendszeresen olvasott lefekvés előtt. Az ő átolvasott, átaludt szolgálata alatt sem loptak többet a „közösből”, mint máskor. Lopni amúgy nappal talán könnyebb is volt, mint éjszaka. Nagyapám így gyakorlatilag lejárt olvasni és aludni a tanyára, mert otthon ezt nem engedhette meg magának. Ott mindétig vót valami dolog.

Na, menjünk csak tovább azon a földúton, ami Orosziból a Túr irányába visz. Baloldalon folyik az úttól nem messze az Ásvány, ami a Tapolnokból ágazik le. Valamikor ez is hallal gazdagon ellátott folyás volt, ma sajnos vádi, azaz időszakos vízfolyás lett belőle. A meder környezete amúgy csodálatos, bedőlt fák végig a vízben és a parton egyaránt, gombák, taplók és mindenek. Ember által nagyon ritkán háborgatott világ. Nem messze van innen a Braun-tag, amit elvileg az „ecceri fiú ecceri apja” megvásárolt, csak a történelem vérzivatarai az adásvételi szerződést átfújták Romániába, ahonnan soha nem került elő. Ezen túllépve következik a Fekete-tag a kiváló minőségű gémes kútjával, de a kútnak mára se híre, se hamva. A gémeskutak eltűnése szimbolikus is lehetne, de ezt sem kell túlságosan magyarázni. Hajdanában minden legelőn volt gémeskút, manapság se legelő, se kút.

Hajdanában az a kút ha nem is messze földön, de helyben híres volt különlegesen jó vizéről. Igaz, hogy néha belepislogott a viderbe egy-egy béka, de hát ők is a jó Isten teremtményei. Noé bárkáján ők is tegeződtek mindenkivel, tán még a gólyával is.

Olyan is előfordult, hogy a Kisvégen be kellett fogni a teheneket. No de a férfiak kint dolgoztak a mezőn, a Fekete-tagban, így az asszonyokra maradt a befogás nem túl egyszerű feladata. Közös erővel be is fogott mamám, meg a két jány, csak éppen fordítva. Mármint a két tehén nem a megfelelő oldalára került a járomnak, nem is értették a szépreményű jószágok, hogy miféle újfajta módi ez. Bevezették a baloldali közlekedést, vagy tán cirkuszba kell menniük? Bohócot kell játszani tehen léttükre? Mit fog szólni Miklós gazda, hogy ilyen csúfság esett meg velük? Na meg természetesen: mit szól a falu? (mintha tudták volna, hogy mi a helyes befogás Erdélyiék tehenfogatán…) Nehezen indult a szekér és a kezdeti nehézségek csak fokozódtak, mert a tehenek nem állnak át olyan könnyen egyik oldalról a másikra, mint például az emberek. Őket köti az a néhány év, mire igába törik őket, utána már nem is változtatnak életük végéig. Az alkalmi fogatosok persze próbálták őket szakszavakkal irányítani:

A két bors tehenecske nem akart a fenti vezényszavakkal érdemben foglalkozni, hiszen az ő értelmezésük szerint nyilvánvalóan el akarták őket téríteni. Eddig csak fejték őket ezek a fejércselédek, most meg csak úgy parancsolgatnak nekik, hogy ráadásul nem is tudnak helyesen befogni. Azért volt mégis a két derék jószágban annyi humánum, vagy „bos taurusum”, hogy ha nem is egykönnyen, de kiballagtak a mezőre.

A gazda persze rögtön látta a fogat fonák voltát, nem is hagyta szó nélkül. A fehérnép nem arra való, hogy tehenet fogjon be a szekérbe, hanem ezen kívül szinte mindenre. Át is lettek fogva rendesen, aztán szép csendben hazavitték a szénával takarosan megrakott szekeret.

A két derék jószág aztán az esti fejés után csendesen kérődzve visszagondolt erre a kalandos napra. Sokáig mesélték egymásnak, borjaiknak, a néha hozzájuk ellátogató bikának, na meg az embereknek is. Az embereknek hiába mesélték, azok csak a maguk szavát értik, a maguk nyelvét használják. A tehen tud engedelmeskedni az emberi szónak, de fordítva ez nem igaz. Ki hát a nagyobb marha?