Szatmári farsangi szokások, hagyományok, maskarák

Még messze a télűző Farsang, addig jóval több mint százat kell aludni, de a régi újságokban kutakodásaim közben felugrott ez az 1974-ben a Kelet Magyarországban megjelent írás a szatmári szokásokról amelyet Erdész Sándor néprajzkutató, folklorista muzeológus, a Sóstói Múzeumfalu alapítója gyűjtött össze:

Az év első élénk színfoltja mindenkor a farsang időszaka volt, amikor mulatozással, mókázással, tréfás felvonulásokkal töltötték az időt. Eredete ősi időkre nyúlik vissza: a a magyar farsang a görög dionüszoszi ünnep és a római bacchanália folytatása. A farsangi evés-ivásnak, lármás és táncos mulatozásnak valamikor kettős célja volt: egyrészt a tél haldoklását ünnepelték, másrészt ezzel a gonosz űző eljárással a bő termést kívánták biztosítani.

A farsang ünnepi fénye csak emelkedett azáltal, hogy az egyház — húsvét előtt — 40 napi szigorú böjtöt rendelt el. A farsang vízkereszttől húshagyó keddig tart.

A Mohács környéki busókról, más tájak maskarásairól sok szó esik mostanában. Ugyanakkor kevesen tudják, hogy hazánk északkeleti részén, különösen a Szamos mentén talán változatosabb és színesebb farsangi szokások élnek. Farsang lévén, ezek a „maskarások” házról házra járnak. Nézzük meg. hogy mit csinálnak?

A tyukodi medvefarsangoló szereplője egy medvének és egy medvetáncoltatónak öltözött legény. A medve csak hosszas nógatás után kezd táncolni, de nincs benne köszönet, mert megvadulva nekiront a fonóközönségnek, miközben a lányokat megölelgeti és összekormozza. A táncoltató végül bocsánatot kér Mint mondja, nem csoda, hogy a sok szép lány megvadította a medvéjét.

A panyolai csikósfarsangos egy kivájt fenekű dagasztóteknőt erősít a derekára, kötőféken tartja a fából faragott lófejet. Kétoldalt csizma lóg le, mintha csak a csikós lába lenne benne! A csikós alaposan megtáncoltatja a lovát. A gólyafarsangosok párosával járnak. Madzaggal csattogtatják a fából készült gólyacsőröket, s meg-megcsípkedik a lányokat. A gólyafarsangosokat gyakran seprűvel kell kikergetni a házból.

Ugyancsak Panyolán kedvelt a köszörűs farsangok, aki teli aggatja magát rossz borotvákkal, késekkel, úgy jár házról házra. A kó. onikó nem más. mint a pokróccal leterített négykézláb álló legénytárs (hátsó fele!). A koldusfarsangos szerepét rongyokba burkolt, kormos arcú legény adja elő. Az egyik targoncán ül, a másik pedig belöki őt a szobába Az általuk előadott koldusének — hát bizony — nem gyermekfülnek való!

A kocsordi kecskefarsangoló ugyancsak a lányokat riogatja. „Szelíd jószág ez — mondja a kecske gazdája —, ne bántsátok, csak az anyját keresi !” Ha nem vigyáznak rá, fellöki a karoslócát, a rajta ülő lányokkal együtt.
Szamoskéren halottat, azaz kitömött szalmabábut hordoznak. A papnak öltözött maskarás a halottat így búcsúztatja a fiaitól:
„Vájja ki a holló mindőtök szemét
Úgy járjátok be egész Szatmár megyét!
Tegyen az isten benneteket szerencsés
boldoggá,
Mint a szederindát földönfutóvá!”

Olcsvaapátiban a halottas farsangos abból áll, hogy egy deszkára fektetett legényt négy társa házról házra hordozza; a papnak öltözködött maskarás pedig mindenütt elmondja a — nem éppen nyomdafestéket tűrő — halotti búcsúztatóját.

A szamosszegi községekben, főleg Nábrádon a maskarások által meglátogatott házaknál kerek színdarab jelenetet adnak elő, versekkel és nótákkal tarkítva. A vándorkocsmáros — Panni lányával együtt — asztal mellé telepszik, bort mér az utána érkező két vendégének. Majd beállít három betyár is. A kétségbeesett kocsmárosnak mulatozás közben bejelentik, hogy a lányt magukkal viszik. Bejön a bakter, aki figyelmezteti őket, hogy elmúlt 9 óra, le kell feküdni. Mivel a betyárok nem hallgatnak a jó szóra, a bakter rájuk küldi a zsandárokat. A zsandárok megkötözik a betyárokat és magukkal viszik. Végül a kocsmáros is összepakol és a lányával együtt elmegy.

Szamoskéren szokás a vénlány hajtás. Két fiúgyermek lánynak öltözködik, szöszből hajat csinál magának, ugyanis ők a véniányok! A játszópajtások nagy zajjal, karikás ostorral hajtják őket végig a falun és kiabálják: „Kinek van eladó lánya, hajtsa ki a szűzgulyára!” Ugyancsak szamoskéri népszokás a „csürgités” is. Ez azt jelenti, hogy a legények vagy a nagyleányok — a felbérelt gyermekekkel — faluszerte bármit kikiabáltathatnak, amiért senkinek sem lehet megsértődni.

Farsang idején a lakodalmak egymást követik, a vőlegénynek néha a hetedik faluba is el kell mennie, hogy zenekart szerezzen. Természetes, hogy ezekbe a lakodalmakba a maskarások is ellátogatnak. Nyírbogáton és Nyírmihálydiban egy cédulát küldenek be a násznagynak, melyben az áll, hogy Rózsa Sándor és bandája bebocsátási engedélyt kér. Miután az engedélyt megkapják, a banda belép, s a násznagy nótát huzat részükre. A „betyárok” tréfálkoznak, táncolnak, még a menyasszonyt is megforgatják. Étellel-itallal is megkínálják őket.

Hosszan sorolhatnánk még a hasonló farsangi játékokat, amelyek sikere mindenkor a játékosok beleélésétől, improvizáló képességétől függött. Mint minden dramatikus játéknak, a farsangolásnak is három éltető eleme van: színtér, játékosok és nézők kellenek hozzá.

Ma már (1974!) a farsangi játékok sok helyütt csak emlékként élnek, mivel a fonók, a falusi fiatalság találkozóhelyeinek színterei megszűntek. A farsang mégsem veszített a jelentőségéből. Karnevál herceg, vagyis a görög Dionüszosz és a római Bacchus isten méltó utódja, kíséretével együtt most már a nagyvárosokban, sőt az országházba is ellátogat.

library.hungaricana.hu/Kelet Magyarorszag