MK NemzKonz ADS 1200x150px 1122

Bejelentkezés
Frissítve: 2025 Jan 12, 18:49

A Kraszna látványosan kettészeli az összetartó Olcsvát

Kvízkérdés is lehetne: melyik az a szabolcs-szatmár-beregi település, amelyiknek a neve szláv eredetű, és égerfa a jelentése? Szűkíti a kört a pluszinformáció, miszerint a Kraszna folyó kettészeli a január elsejei kimutatás szerint 742 lelkes települést.

olcsva

A lakosok a történelmi múltból a Károlyi család kötődésére a legbüszkébbek. Ennek tiszteletére avatták fel 1999-ben gróf Károlyi Sándor szobrát a református templom parkjában

– Egyedülálló a természeti fekvésünk, hiszen a Kraszna mindkét partján élnek, a község keleti oldalát pedig a Szamos határolja – mondta Olcsváról Borbás Judit polgármester.

– Károlyi Sándornak, a Rákóczi-szabadságharc neves hadvezérének és a szatmári béke létrehozójának fia, gróf Károlyi Ferenc 1705-ben Olcsván született. Amikor a család 1708-ban Nagykárolyból Olcsvára költözött, a korábban lerombolt kastélyt újjáépítette. Sajnos, ennek ma már csak az írásos emlékeit találhatjuk meg. Viszont 90 éves a neogótikus, terméskőből, tégladíszítéssel készült református templomunk, amit dr. Baltazár Dezső püspök szentelt fel 1930. november 9-én.

Huszti József nyolc cikluson keresztül volt a helység polgármestere 1990-től, őt váltotta tavaly Borbás Judit, tele tervekkel, megvalósítandó elképzelésekkel.

– A demográfiai folyamatokat tekintve elöregedőnek tekinthető Olcsva. Nálunk is jellemző kortünet a fiatalok elvándorlása. A két probléma enyhítésére fontos a szociális ellátások és a kulturális, a szabadidős lehetőségek ­bővítése.

A hosszú távú célom a nappali ellátás bevezetése az időseknek, a falugondnoki szolgálat beindítása, illetve szabadidőpark, játszótér, kondipark kialakítása. A hátrányos helyzetű lakosok felzárkóztatására tanoda és Biztos Kezdet Gyerekház létrehozása lehet a megoldás.

Tavaly nyáron húszan megalakították a politikamentes Olcsváért Egyesületet, melynek létszáma azóta megduplázódott.

– Most a koronavírus-járványhelyzet az élet minden területén érezteti a hatását. Elmaradnak a programok, a rendezvények, az összejövetelek. Az idén szerettünk volna megemlékezni a templomunk fennállásának jubileumáról, bízunk benne, hogy jövőre elhárulnak az akadályok. Olyan közösséget akarunk alkotni a jövőben is, amelyben minden itt élő jól érzi magát. Szeretnénk, ha a fiataloknak is vonzó, szép, rendezett település maradna Olcsva.

olcsva1

– Az egyesület szervezésében a vírus előtt közösen kirándultunk, bográcsoltunk, szalonnát sütöttünk. Filmvetítésen, egészségnevelési programsorozaton vettünk részt. Hogy még mutatósabb legyen a kép, virágokat ültettünk. Sikeresen pályáztunk a TreeDependent felhívására, és részesei lettünk a Fákkal felelősen projektnek: húsz őshonos gyümölcsfát ültettünk, és vállaltuk a gondozásukat a több évtizede üresen álló egykori iskola udvarán. Szemétszedési és ruhagyűjtési akciót szerveztünk a lakosság bevonásával.

– Az egyesület kiadásait a tagdíjakból, valamint néhány jó szándékú, helyi kötődésű személy támogatásából fedezi. Az olcsvaiak közül sokan vesznek részt a település közéletében, és segítik az önkormányzat munkáját. Az egyesülettel karöltve minél több közös élményhez szeretnénk juttatni a lakosokat. Ehhez persze az kell, hogy visszaálljon a régi rend, addig (és utána) is az egészség a legfontosabb tényező – jegyezte meg végezetül a „kettészelt” Olcsva polgármestere, Borbás Judit.

– Természetesen a legnagyobb lakosságmegtartó erejük a munkahelyeknek van. Nálunk kevés vállalkozás működik, de a földrajzi fekvésünkből fakad az az előny, hogy közel vagyunk a sok munkalehetőséget kínáló Vásárosnaményhoz.

Az önkormányzatunk csak közfoglalkoztatásban tudja foglalkoztatni a településen élőket. A naményi ruhagyár megszűnése több családot is érzékenyen érintett – jegyezte meg Borbás Judit, Olcsva polgármestere.

szon.hu

 

pizza