MK 23osz konzultacio ADS 1200x150 1117
Bejelentkezés
Frissítve: 2025 Dec 27, 10:05

60 éve történt - Emberölés asszonyszöktetés miatt Mátészalkán

Annak, hogy B. S. a börtönbe került, az előzményei 4 évre nyúlnak vissza. Ugyanis öccsének feleségét K. J. megszöktette és három hétig közös háztartásban éltek. Ettől kezdve B. és K. között haragos viszony alakult ki. 

bajonet

1962. szilveszterén B. S. elment a mátészalkai kultúrházba szórakozni. A rendezők azonban nem engedték be, mert nem volt meghívója. Elindulás előtt magához vett egy régi honvédségi bajnétot, hogy ha valaki bántani akarja, legyen mivel védekeznie. A kultúrház előcsarnokában várakozott, amikor megjelent K. J. is. Bár haragos viszonyban voltak, beszélgetni kezdtek. 

- Ne haragudj, hogy az öcséd feleségét megszöktettem - mondta K. - Nem csak én vagyok a hibás, hanem az asszony is. Ha ő nem jön, nem történt volna meg ez az egész dolog. 

B. igyekezett megnyugtatni, hogy nem haragszik. Indítványozta, hogy fogyasszanak el közösen egy pohár bort. Ittak, beszélgettek. Éjfél felé átmentek K. szállására és tovább italoztak. Az asszonyszöktetés ismét szóba került. K. az ital hatása alatt kijelentette, hogy még B. feleségét is megszökteti. Veszekedni kezdtek. Előkerült a bajnét is, de K. J.-nek sikerült kicsavarni ellenfele kezéből és az ágy alá dobni, de B. később ismét magához vette. 

Mivel már éjfél régen elmúlt, B. hazafelé készülődött. Megkérte a házigazdát, hogy kísérje haza. A Móricz Zsigmond utcában ismét kötekedni kezdtek. A dolog most már komolyra fordult. B. elővette a bajnétot és K. hátába döfte. A penge 20-24 centi mélyen hatolt a férfi hátába, megsértette az ütőereket, a tüdőt, s azonnali halált okozott.

B. S. ügyében emberölés büntette miatt hamarosan ítéletet hirdet a megyei bíróság... írták 1963. febtuár 6-án a Kelet Magyarországban.

szon.hu

 

További információ!

 

MK OSP statik ADS 700x700 0801

Helyi reklám, kattintson a képre!!

2b86ff32 30ac 44a0 bf4f 2c4b5b6095ef

 

 

CSBM P3 1200X150