MK 23osz konzultacio ADS 1200x150 1117
Bejelentkezés
Frissítve: 2025 Dec 27, 10:05

Ma van az idei első Tízmilliószoros nap

A négy kiemelkedő buddhista ünnepnapot sokan Tízmilliószoros napként ismerik nálunk. Ezeken a napokon minden szándék, minden energia tízmilliószoros erővel bír.

dalai lama

Idén 2023-ban az első Tízmilliószoros nap március 7-re esik.

A buddhista gyakorlók mellett több más energiagyógyász és ezoterikus iskola is beszámol ezekről az ünnepekről, tőlük kapta a “szerencsenap” megnevezést is.

Az ünnepeket a tibeti holdnaptár szerint számolják ki, így minden évben más naptári napra esnek.

Ebből következően több eltérő, vagy téves számítás is előfordulhat, ebből néha vannak félreértések. 

Az első tízmilliószoros nap 15 nappal Losar, vagyis a (keleti) Újév utánra esik, tehát az első holdhónap 15. napja. 

A történelmi Buddha Shakyamuni csodatételeiről szól ez az ünnep, amit 15 egymást követő napon hajtott végre, így megerősíti hitükben a gyakorlókat, elkápráztat és gazdagít, segít legyőzni a nehézségeket és megmutatni a tudat valódi tisztaságát és erejét. 

Hagyományosan ilyenkor rengeteg jakvajból készült mécsest, illetve gyertyákat gyújtanak a templomokban és a házi oltárokon egyaránt. Csodálatos látványt nyújtanak a lángocskák ezrei.

További információ!

 

MK OSP statik ADS 700x700 0801

Helyi reklám, kattintson a képre!!

2b86ff32 30ac 44a0 bf4f 2c4b5b6095ef

 

 

CSBM P3 1200X150