MK 23osz konzultacio ADS 1200x150 1117
Bejelentkezés
Frissítve: 2025 Dec 27, 10:05

Erős páncélzatot és erősebb motort is kapott a katonai mentővé alakított Niva

A jelentősen megnőtt tömeg miatt az eddiginél erősebb motor hajtja az orosz terepjárót - írja a hvg.hu

niva

Az AvtoVAZ 1977-ben mutatta be a VAZ-2121 típusjelzésű Nivát, mely később 4x4 néven volt kapható, egy ideje pedig Niva Legendként támad.

Az idén 46. születésnapját ünneplő Magyarországon is egykor népszerű terepjáró most egy új harctéri verzió tűnt fel. Az orosz állami tulajdonban lévő, 2007-ben alapított Rostec által készített mentőjármű komplett páncélozást kapott és egyszerre akár négy sérültet is képes szállítani.

A bent helyet foglalók mellett a motor, az üzemanyag-tartály és az akkumulátor is extra védelmet élvez, és légkondicionáló is került a kocsiba.

Nem tudni, hogy a tömeg mennyivel nőtt, mindenesetre a motor teljesítményét 106 lóerőre emelték.

Új Ladát, így Nivát sem forgalmaznak már Magyarországon, az eddigi forgalmazó honlapján az olvasható, hogy "A LADA márka újautó-forgalmazása bizonytalan ideig felfüggesztésre került Európában és ezen belül Magyarországon is." Bár ők úgy fogalmaznak: "A LADA többségi tulajdonosa, a Renault-Nissan Szövetség, globális stratégiájának kialakításakor eldőlt, hogy a LADA márka modelljeit nem európai forgalmazásra szánja", bármennyire is strapabíró, a LADA is bekerült a háború miatt szankcionált termékek körébe.

 

További információ!

 

MK OSP statik ADS 700x700 0801

Helyi reklám, kattintson a képre!!

2b86ff32 30ac 44a0 bf4f 2c4b5b6095ef

 

 

CSBM P3 1200X150