„A Beregben a férfiak korán halnak”

A Tisza vízgyűjtő területén 2000 őszén végrehajtott felmérés szerint a védőművek mindössze 50%-os állapotban voltak, ezért jelentős gátépítési munkák kezdődtek, és 2000 vége felé elkészültek 115 kilométerből 36 kilométernyi gát megerősítésével. A 79 kilométer régi gát viszont képtelen volt ellenállni a folyó nyomásának. Ezért következett be 2001. március 6-án a Kárpát-medence egyik legsúlyosabb árvíz-katasztrófája. A Felső-Tiszán hat és fél méternyi víz jelent meg a normális vízállás felett.

A meg nem erősített hat méter magas töltés Tarpánál a Tisza-kanyarban március 6-án, kedden délután két helyen harminc-negyven méteres szakaszon átszakadt. A szakadásokon összesen 120-140 millió m³ víz ömlött ki a beregi térségre.

A víz néhány óra alatt elöntötte Tarpa alacsonyabban fekvő házait, Tákost, körbevette Márokpapit, és csak a 41-es út töltése állította meg, amit két helyen átvágtak. A 41-es út átvágásának az volt az indoka, hogy a víz amúgy is átfolyt volna az úton, és elárasztotta volna a 41-estől északra fekvő területeket. A 41-es út Tarpa felőli részén ekkor a víz még mindig egy jó méterrel magasabban állt, mint a túloldalon.

Tákost és Csarodát kiürítették.

A pontonhidak alatt fülsiketítő dübörgéssel, félelmetes sebességgel áramlott át a víz az északi területekre, Gergelyiugornya, Tiszaszalka, Tiszavid és Vámosatya irányába.

A Vásárosnaménytól folyásirányban található, jobb parti településeket teljesen körbevette a víz, ám sikerrel sáncolták el magukat. Gergelyiugornyára viszont a 41-es főút átvágása után a víz néhány óra alatt visszafolyt.

A műutat Vámosatyától hat kilométerre vágták át, így a falu lakóinak huszonnégy órájuk maradt, hogy legalább értéktárgyaikat kimenekítsék a házaikból. A község a beregi térség legmélyebben fekvő települése. Másnap az üresen hagyott falu hetven százalékát [150-170 ház] többméteres víz borította. Vámosatyán károsodott 271 lakóépület. Összedőlt 44, ebből 14 lakatlan. A lakatlanok közül még 8 épen maradt. (Ez az egész Beregre jellemző: egyre több az elhagyott ház. Vevő nincs rá, eladni lehetetlen.)

A volt téesz egyik istállója előtt juhászat működött, favályúk álltak sorban, a juhok gondozója Koncz Sándor nyugdíjas iskolaigazgató volt, aki rendkívül szerény körülmények között élt.

Az istálló padlására vitték fel a juhokat, mert a padlás erős, építésekor úgy tervezték, hogy fönt terményt lehessen tárolni. Most nyolcszáz birkát kellett megtartania. Az állatokat napjában kétszer etették és itatták. Reggel-este 3000 liter vizet adogattak föl vödörben kézből kézbe. Így ment egy hétig. A gondoskodásnak köszönhetően mindössze 27 bárány hullott el. Koncz Sándor házába nem tört be az áradat, a kertjében azonban ott hömpölygött.

És hányan mondták az elöntött falvakban: Mindenünk odaveszett.

Kun István: „A feláldozott Bereg” [Osiris Kiadó Budapest, 2004] című könyvében ezt írja: […] „Az árvíz óriásit lendített néhány település lakóinak életminőségén, s noha a jövőbeli gondjaikat nem tudta megoldani, fénycsóvát irányított a vidékre: ez is Magyarország. Csak mintha egy másik földrészen lenne.”

Szintén Kun István könyvéből származik az alábbi megállapítás: […] „Aki bírta fizikailag, akart és tudott dolgozni az újjáépítésen, az olyan jól keresett, mint még soha. De a zöm erre nem volt képes, és hogy miért nem, arra csak alapos szociológiai felmérés tudna fényt deríteni, miként arra a tényre is, hogy a Beregben a férfiak meglepően korán halnak.”

A témáról bővebben Vámosatya honlapján (www. vamosatya.hu) lehet olvasni.

SzJJ

A cikk Vámosatya Önkormányzata és Szász József polgármester támogatásával készült.